Sztárok

Madonna fia: “egy ribanc fia vagyok”

Értjük mi, hogy nagyon elfajultok a dolgok Madonna, a fia és a volt férje között. Értjük, hogy a srác az apjával akar maradni. Azt is meg lehet érteni, hogy elege lett abból az életből, amit az anyja él, és egy turné közepén repülőre ült, majd végleg apjához költözött. De tényleg nyilvános posztban kellett az anyját ribancnak neveznie?!

Lássuk, mi történt eddig Madonna és a fia ügyében.

  • Négy hónapja tart Madonna és Guy Ritchie között a harc, hogy kihez kerüljön 15 éves fiuk, Rocco
  • A gyerek egy turné közepén döntött úgy, hogy Angliába utazik, az apjához, és inkább vele akar élni
  • Madonna nem nyugodott bele fia döntésébe, bíróságon próbálja érvényesíteni az akaratát
  • Rocco és az anyja most kedden fognak találkozni először december óta
  • Rocco ismét kijelentette, hogy az apjával, annak feleségével és féltestvéreivel akar élni, nem akar az anyjával visszamenni New Yorkba.

Madonna fia januárban törölte magát az Instagramról, miután az anyja egy ilyen korábbi képet töltött fel róla a netre:

Madonna fia:

Most, márciusban Rocco újra aktiválta a fiókját, és önmagáról csak annyit írt: “Rocco: egy ribanc fia”

(A Son Of A Bitch több verzióban értelmezhető. Utalhat magára, hogy egy gazember, rohadék…és utalhat valakinek az anyjára. Egyébként Rocco – a külföldi lapok szerint – ezzel a szófordulattal, ironikusan valóban az anyjára utalt.)

Madonna fia:

Madonna eközben leginkább a színpadon üzen fiának, akinek fotóját a kivetítőn láthatja a közönség, miközben ő énekel. Nem nagyon akarunk beleszólni, de talán nem ez a legjobb módszer, hogy egy kamasz gyerekkel helyreállítsuk a megszakadt kapcsolatunkat.

Madonna fia:

De az sem megoldás, amit Rocco választott. A 15 éves kamasz és az anyja kapcsolatáról valószínűleg soha nem fogjuk megtudni a teljes igazságot, azt, hogy hogyan és miért romlott meg. De azért ribancozni nem kellene…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top