Sztárok

Dobó Kata: ennél nagyobb szerelem nem lesz

Dobó Kata élete legnagyobb és legszebb kihívásáról mesélt a Best magazinnak. Mint mondja, nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt két szerelem között.

A nemrég születésnapját ünneplő Dobó Kata a Best magazinnak mesélt kislányáról és arról a tényről, hogy nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt két olyan kapcsolat között, aminek egyaránt fontosnak kell lenni egy nő, egy anya életében.

“A felelősség, hogy anya lettem, rendkívül torokszorító érzés, ami soha nem fog elmúlni. Minden gondolatom Szofi körül forog, ha vele vagyok azért, ha pedig nem, akkor éppen azért. Nincs olyan perce az életemnek, amikor ne ő lenne a legfontosabb. Ennél nagyobb szerelem nem volt az életemben, és biztos vagyok benne, hogy nem is lesz” – mondta Dobó Kata, akinek kapcsolata nemrég ért véget Anger Zsolt színésszel, és mint azt elárulta, az anyaság igenis megváltoztatta a férfiakhoz fűződő kapcsolatát.

Dobó Kata: Ennél nagyobb szerelem nem lesz

Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy az ember, társként és szülőként is megfeleljen, ezt nekem is el kellett fogadnom. (…) A kislányom egy tükör, amiben bizonyos szempontból magamat látom, és rádöbbenhetek a saját hibáimra is” – mondta Dobó Kata

Dobó Kata: Ennél nagyobb szerelem nem lesz

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top