Sztárok

Titokban jönnek haza Nemes Jeles Lászlóék

A Bors elérte a Saul fia producerét, aki sok mindent elárult az Oscarról.

A Saul fia csapata még nem tudja, kinél lesz majd a szobrocska. “Még nem tudott megegyezni a filmes stáb, hogy melyikük vitrinjébe kerül az aranyszobrocska, talán kő-papír-ollóval döntik el Nemes Jelesék – nyilatkozta a Borsnak a a film producere, Sipos Gábor, aki azt is elmondta, titokban lépi át a magyar határt az Oscar-díj, a filmesek ugyanis nem szeretnék, ha ünneplő tömeg várna rájuk zászlókkal, kereplővel, gázdudával a Liszt Ferenc reptéren. “Nem bírjuk a felhajtást, zavarba jövünk az ünnepléstől, jobban szeretünk kontrollált körülmények között létezni” – mondta.

Titokban jönnek haza Nemes Jeles Lászlóék

A producer arra is kitért, hogyan tervezik a jövőt. “Szeptember óta készítjük elő a következő filmünket… Mi munkában gondolkodunk, nem díjakban. A Saul fia stábja összeforrt a közös munkának köszönhetően, az új filmünket is ugyanazokkal az emberekkel kezdtük el. Biztos sokan azt hiszik, hogy mi most őrülten gazdag emberek lettünk, és a lábunk előtt hever a világ, de ez közel sincs így. Az Oscar-díjjal nem jár pénz, egy megtérülhető befektetésnek nevezném inkább, ami a forgalmazónak térül meg. Nekünk “csak” öröm a szobor. De micsoda öröm!” – zárta szavait Sipos Gábor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top