Sztárok

Nézd meg Sári Évit egy szál törölközőben

Nem tartja magát szégyenlősnek Sári Évi, ahogy ez látszik is rajta, amikor a színpadon áll.

A Karinthy Színház darabjában nem sok takarja Sári Évi testét, ami érthető is. A Gőzben című előadás alatt nagyjából egy szál törölközőben láthatjuk a színésznőt, ami őt nem feszélyezte. “Nem tartom magam szégyenlősnek és különben pedig semmi nem látszik” – magyarázta a színésznő, aki élvezi a szereppel járó kihívást. 

Nézd meg Sári Évit egy szál törölközőben

Sári Évit a Mamma mia! szerelésében fel sem lehetett ismerni, most ilyen gondja nem lesz a nézőknek.

Nézd meg Sári Évit egy szál törölközőben

A FEM3Cafe vendégeként az is kiderült, hogy a színésznő telis-tele van energiával. A nyaralások alatt sem az a típus, aki heverészik a napon, jobban szeret jönni-menni. Január óta már láthattuk a Vámpírok bálja, a Poligamy című darabokban, de szerepel a Nyitott ablakban is a Gőzben mellett.

Mindenhol másik oldaláról ismerhetjük meg, de a ahogy mondta: a Gőzben egy különös kihívás volt. “Fel kellett nőnöm a feladathoz” – mesélte.

Kattints a galériára, ha látni akarod, miben lép színpadra a színésznő:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top