Sztárok

Aleska elmondja, ezzel a hanggal miért énekel

Nemrég a saját közösségi oldalára töltötte fel kis videóját Sáfrány Emese, vagy ahogy korábban hívták, Aleska, amelyben megmutatta, milyen hangja van. Nem volt benne köszönet.

Az, hogy Aleska, vagyis Sáfrány Emese hangjáról kinek mi a véleménye, nagyon tömören összefoglalható: katasztrófa, kegyetlen. Mielőtt még kitérnénk arra, mit mondott az énektudásáról, azért hallgassunk bele az előadásába:

Ezek után kiderült, hogy Sáfrány Emese nemcsak nagyon hajlékony, de ahogy írták róla, egy újabb oldaláról is szeretne bemutatkozni: énekesnőnek készül. Minderről pedig a mai Mokkában beszélt is.

“Rögtön egy kicsit pontosítanék, nem készülök énekesnőnek. Eddig is tudtam, hogy nincs hozzá tehetségem” – mondta vidáman, de azt is hozzátette, hogy ahonnan indult, ahhoz képest ez a mostani állapot már fejlődés.

Aleska elmondja, ezzel a hanggal miért énekel

“Ennek az a története, hogy világéletemben mindenki azt mondta, hogy bármit csináljak, csak ne énekeljek. Tényleg nem vagyok benne tehetséges, de ebbe nem szerettem volna belenyugodni. Ha nem is másoknak, de magamnak be szeretném bizonyítani, hogy ebben is el lehet érni fejlődést.”

Sáfrány Emese szerencsésnek érzi magát, amiért rátalált az énektanárjára, aki most már zongoratanára is. 

A kép az idei Story gálán készült
A kép az idei Story gálán készült

“Heti egyszer eljárok ének- és zongoraórákra, sőt a páromtól kaptam karácsonyra egy zongorát, tehát otthon is van alkalmam gyakorolni” – mondta Sáfrány Emese, aki nemrég költözött össze a szerelmével.

A vele készült interjút a videóra kattintva megnézheted:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top