Sztárok

Kiderült, ki a titkos harmadik Sarka Katáéknál

Mert még valaki biztos, hogy volt a hálószobában, ez 100%!

Persze semmi nagy leleplezésre nem kell gondolni, egyszerűen csak egy vicces gondolat futott át az agyunkon, hogy vajon a mindig szexi Sarka Kata és a karatebajnok Hajdú Péter mellett ki lehetett még a szobában?! Mert ezt a fotót, sem bottal, sem hosszú karral, sem kutyával (mert Tara épp Sarka Kata formás hátsóján, Milla pedig szerényen mellette fekszik), sem a gyerekekkel nem készíttethették, mert ők már óvodában és iskolában voltak.

De akkor mégis ki lőtte a fotót?!

Ezt a fotót, itt ni:

Megint jól indult a reggel????✌????️ Gyerekek oviban, suliban, én pedig vissza tudtam feküdni 5 percre! Vagyis szerettem volna…????????????

Közzétette: Sarka Kata – 2016. február 11.

Természetesen azonnal tárcsáztuk Sarka Katát, aki, mikor meghallotta a kérdést, értve a poént felnevetett, és azonnal érthető magyarázattal szolgált.

“Az édesanyám vigyáz a héten a gyerekekre, és most is átjött, ő készítette a fotót” – mondta az NLCafénak a korábban paprikás Sarka Kata, aki közben elmagyarázta, hogy van, mikor már korán reggel meglátogatja őket édesanyja. Így ezek a rejtélyesnek tűnő képek az ő keze által készülnek, csakúgy, mint a süti, amit az unokáknak süt… gondoljuk mi (persze cukormentesen).

Így tettünk tehát pontot az “ügy” végére.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top