Sztárok

Pásztor Anna megmutatta újszülött kislányát

Pásztor Anna először mutatta meg kislányát, Zoét a Best magazinnak. Nagyon édes a kicsi!

Pásztor Anna nemrég adott életet kislányának, Zoénak. Az énekesnő a közösségi oldalon keresztül tudatta a nagyvilággal, hogy köszönik szépen, minden rendben van, ő is és a kicsi is remekül vannak. A kilenc hónaposan pózoló Pásztor Anna egyébként egészen sokáig titokban tudta tartani második babájának érkezését, sosem akarta nagydobra verni boldogságát, inkább szerette volna befelé, a családdal megélni az örömöt. A koncerteket azonban, amíg tudta, és bírta szusszal, végignyomta, várandósan is. 

“A kislányommal is ugyanúgy lenyomom a bulikat, persze már nem ugrálok fejvesztve az emelvényen, és a lábammal se dobogok, ahogy szoktam. Amióta megtudtam, hogy várandós vagyok, még a színpadot is lehalkítottuk, vagyis az erősítőket is direkt úgy állítottuk be, hogy a közönség felé szóljanak” – mondta néhány hónapja Pásztor Anna a Story magazinnak.

Egy interjúban pedig Pásztor Anna elárulta, hogy kislánya nemét tulajdonképpen megálmodta, még azelőtt, hogy kiderült volna, hogy a kicsi valóban egy kis hercegnő vagy herceg lesz. 

Pásztor Anna megmutatta újszülött kislányát

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top