Sztárok

Megműtötték Rékasi Károlyt

Rékasi Károly műtétje az információk szerint jól sikerült, a beavatkozás több órán át tartott.

Rékasi Károlyt a Honvédkórházban megműtötték, mivel a színész nyári motorbalesetéből származó sérülései nem megfelelő ütemben gyógyultak. A Rékasi Károly lábában a baleset során úgynevezett romos törés keletkezett. A sérült csontoknál nem indult meg a csontképződés, ami indokolttá tette a műtétet.

“A beavatkozás során ismét felnyitották a színész combját, a törött csontrészek közti hiányt csontforgáccsal pótolták, amely ösztönzi a csontok növekedését, mindezt fémekkel rögzítették. A család által közölt információk szerint a többórás beavatkozás jól sikerült, a színész jelenleg lábadozik, állapota kielégítő, egyelőre nem terhelheti a sérült végtagot, most a fekvés és mértékkel az ülés engedélyezett számára, az állapotától függően pedig pár napon belül megkezdheti a rehabilitációt is” – írta közleményében Rékasi Károlyról az RTL Klub.

Megműtötték Rékasi Károlyt

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top