Sztárok

12 éves a Facebook – amit az angolok még szex közben is használnak

2004. február 4-én indult útjára a Facebook, illetve akkor még a Thefacebook. Az eredetileg a Harvard egyetemen működő közösségi háló megreformálta az internetet, és felbolygatta a világot. Tudtad például, hogy a britek egy bizonyos százaléka szex közben is használja, és hogy az oldal alapítója részben színvak?

A Facebook sztorija 2003-ban kezdődött, amikor az 1984. május 14-én született Mark Zuckerberg harvardi szobatársaival elindította a Facemasht. Az oldal pillanatok alatt sikeres lett, alig pár hónap után már százezer regisztrációt számláltak – ennek hatására írta meg Zuckerberg a Facebook alapprogramját. 

12 éves a Facebook – amit az angolok még szex közben is használnak

Övé a világ

2004-es indulásakor a site kizárólag a Harvard egyetem diákjai számára volt elérhető, majd kiterjesztették a hálózatot a Borostyán Ligára – a liga az Egyesült Államok nyolc legjobb felsőoktatási intézményét tömöríti, azért az elnevezés, mert a campusok főépületét általában borostyán borítja. Amikor az oldal minden USA-beli egyetem diákja számára elérhetővé vált, a felhasználók száma rohamosan nőni kezdett, majd még zsúfoltabb lett a rendszer, miután a regisztrációhoz pusztán annyi kellett, hogy az illető múljon el 13 éves. 2005-ben a cég Massachusetsből a kaliforniai Palo Altóba költözött (a Szilícium-völgybe, azaz az informatika fellegvárába), megvették a facebook.com domainnevet, és az oldal elhagyta a The névelőt. A völgyben találtak komoly befektetőkre, a Facebook pedig hamar a világ vezető közösségi oldala lett, 2009-re megelőzte az addig uralkodó Myspace-t is. Ahogy világszerte elterjedt, úgy nyírta ki a kisebb, egy-egy országra fókuszáló közösségi oldalakat – nálunk a 2002-ben indított, majd 2014-ben megszűnt iwiw.hu-t.

12 éves a Facebook – amit az angolok még szex közben is használnak
Egy 2004-es The facebook profil még így nézett ki

A Facebook nélkül ma már szinte semmi nem működik, az oldal átformálta a világot – teljesen mindegy, hogy az emberek közti kapcsolattartást vagy a hirdetési és reklámpiac teljes átalakulását vesszük figyelembe (vagy éppen bármit, ami eszünkbe jut), a Facebook megkerülhetetlen tényező lett. Mindig egy lépéssel halad a kora előtt, így aligha akadhat vetélytársa. Formálja a jövőt – attól a pillanattól kezdve, hogy egy harvardi kollégium szobájából útnak indították.

És mi van az alapítóval?

Mark Zuckerberg a világ egyik legnagyobb vagyonnal rendelkező embere lett, sőt 25 évesen már a 30 alatti korosztályt tekintve ő volt a leggazdagabb ifjú a világon. 2015 decemberében 46 milliárd dollárra becsülték a vagyonát – ami úgy 30 milliárddal kevesebb, mint a Microsoft alapító Bill Gates-é, aki az utóbbi két évben újra megelőzte a mexikói telekommunikácós cégeket (is) birtokló Carlos Slimet, aki 2010 és 2013 közt vezette a milliárdosok listáját. 

12 éves a Facebook – amit az angolok még szex közben is használnak

A gardróbját mutogató Zuckerbergről tudni, hogy hatalmas vagyona ellenére megmaradt teljesen hétköznapi figurának, aki minden egyes nap bejár a munkahelyére, és imád is dolgozni. 

Feleségével, Priscilla Channel 2003-ban ismerkedett meg a Harvardon, de csak 2012-ben házasodtak össze a házuk hátsó kertjében. Chan háromszor vetélt el két év alatt, de negyedszerre összejött a baba: Maxima Zuckerberg 2015. december 1-jén született, a Facebook atyja pedig szülési szabadságra ment, és két hónapot töltött otthon feleségével és kislányával. Maximáról feltűnt néhány fotó a neten, minek köszönhetően egyszer nekik is estek az oltásellenesek.

12 éves a Facebook – amit az angolok még szex közben is használnak

Zuckerberg egyébként aktív életet él a Facebookon:

12 éves a Facebook – amit az angolok még szex közben is használnak

Néhány érdekes tény a Facebookról: 

1. 2011-ben Nagy-Britanniában háromból egy válókeresetbe írták bele a Facebookot. Ez az arányszám azóta sem változott, sőt az Egyesült Államok is beérte a szigetországot.

2. 6 évvel ezelőtt Zuckerberg azt nyilatkozta a New Yorkernek, hogy azért kék a Facebook alapszíne, mivel ezt a színt érzékeli a legjobban. Egy látásvizsgálaton kiderült, hogy a pirosat és a zöldet egyszerűen nem látja, színvak.

3. Bárkit blokkolhatsz a Facebookon. Kivéve a 2016-ra is komoly kíhívást vállaló Mark Zuckerberget.

4. A Columbia egyetem 2011-es kutatása szerint az USA-ban dolgozó örömlányok 83 százaléka használja a közösségi oldalt, csak hogy a szolgáltatásait kínálja. 

5. A site dolgozói még sosem válaszolták meg, hogy hivatalosan mit jelent a “poke”, magyarul a “bökés” funkció. Ennek ellenére a legtöbben úgy veszik, hogy a fiúk sokszor így szeretnének ismerkedni a lányokkal – vagy éppen fordítva. 

6. A Facebookon valószínűsíthetően 30 millió halott ember profilja látható. 

7. Kínában 2009-ben tiltották le az oldalt, és azóta nem elérhető. Helyette ott van nekik a Pengyou

12 éves a Facebook – amit az angolok még szex közben is használnak

8. 2015. december 31-én a Facebookon 1,55 milliárd regisztrált felhasználó volt a statista.com szerint. Ez háromszor annyi, mint az Európai Unió összlakossága. A CNN szerint ebből 83 millió hamis profil. 

9. A felhasználók naponta 300 millió, azaz HÁ-ROM-SZÁZ-MILLIÓ képet töltenek fel az oldalra. 

10. Sziasztok, okostelefonozók! Számoljatok utána – átlagosan naponta 14-szer mentek fel a Facebookra a telefonotokon.

11. Egy felmérés szerint a britek 5 százaléka még akkor is használja az oldalt, amikor éppen szexuális életet él

12. És végül egy nem túl szívderítő adat: a profilokra alapozva a Facebook kijelentette, hogy a legtöbb szerelem karácsony előtt ér véget – tehát ez a legnépszerűbb időszak a szakításhoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top