Sztárok

Celine Dion: Ilyen igaz szerelmet kívánok mindenkinek

Kétkedve nézik az emberek, amikor a sztárvilágban egy fiatal nő egy nála jóval idősebb férfit választ. Pedig számos olyan példa van, mely igazolja, hogy igenis működhet a szerelem, még akkor is, ha több generáció választja el a házastársakat. Celine Dion és René Angélil házassága tökéletes példa volt erre.

2016. január 14-én Celine Dion férje meghalt. René Angélil kétszer legyőzte a gégerákot, de harmadszorra sajnos őt gyűrte le a betegség. Celine Dion és férje még 1980-ban ismerkedtek meg, amikor az énekesnő csak 12, Angélil viszont már 38 éves volt. 1987-től együtt voltak, és 1990-ben jegyezték el egymást. Angélil kapott ám hideget-meleget, még manapság is “perverz tataként” bélyegzik meg egyes fórumokon – pedig nem érdemelte ki ezt a lenéző minősítést, sőt! Dion többször is hangoztatta: ilyen igaz szerelmet kíván mindenkinek, sőt ezt erősíti meg egy híres, kanadai zenész kolléga is, a többek közt Christina Aguilerával is dolgozó David Foster, aki szerint Celine és René története a legszebb szerelmi történet, amit valaha látott.

René a házát is eladta hogy segítse a fiatal Celine karrierjét (Fotó: Getty Images)
René a házát is eladta, hogy segítse a fiatal Celine karrierjét (Fotó: Getty Images)

Mitől működött?

De vajon mi tartotta össze ezt a két embert, és hogyhogy nem zavarta őket a korkülönbség? 

“Ahogy teltek-múltak az évek, úgy szűkült le az a 26 éves szakadék, és egyszer csak észrevettem, hogy már nincs is ott. Kamaszként még előfordult, hogy Renét magamhoz képest idősnek láttam, de ahogy felnőttem, ez az érzés tovaszállt” – magyarázta Dion.

Celine és René esküvője 1996-ban
Celine és René esküvője

Főleg, hogy Dion állítása szerint a férfi roppant energikus volt, egy percre sem pihent le – sokat dolgozott, és mindenhova elkísérte feleségét, akivel egyébként 1994-ben házasodtak össze.

http://moorebellamy.tumblr.com/post/137311248384/and-with-this-ring-our-lives-will-start-swearing

Egy párkapcsolati szakértő jó húsz évvel ezelőtt azt mondta a románcukkal kapcsolatban egy amerikai magazinnak, hogy “míg két embernek vannak közös viccei, addig észre sem veszik, hogy hány év van köztük. Nekik pedig voltak. Celine nagyon fanyar humorú nő, René pedig vevő volt a vicceire, sőt rá is kontrázott, amiből mindig hatalmas nevetés lett”.

René és Celine a Super Bowlon
René és Celine a Super Bowlon

Az énekesnő persze állítja, a humor maga kevés lett volna. Azt mesélte, hogy René sosem emelte meg a hangját vele szemben, és a tenyerén hordozta egész életében. “Figyelmes volt. Sosem feledkezett meg az évfordulóinkról, az ünnepekről. Vagy vegyünk csak olyan hétköznapi dolgokat, hogy például mindig előre kinyitotta nekem a kocsiajtót.”

Na meg a három fiú

A páros szerelmét, hétköznapjait a gyermekeik is bearanyozták. Első fiuk, René-Charles 2001-ben született, majd egy tragikus, 2009-ben történt vetélés után egy évvel, 2010-ben megszülettek ikreik, Eddy és Nelson. 

René-Charles keresztelője
René-Charles keresztelője a montreáli Notre-Dame-ban

“A tragédiánk is közelebb hozott minket egymáshoz, és végül feloldozást nyert, amikor újra szülők lettünk” – mondta az éppen gyászoló Dion, aki állítja, erősnek kell maradnia a családjáért.

http://portalgospelpinducascheffer.tumblr.com/post/137367316856/câncer-mata-rené-angélil-descobridor-e-esposo-da

Az énekesnő egyébként vallotta, hogy közös utat választottak Renével, és eldöntötték, hogy együtt mennek végig rajta. Nem véletlen volt ott férje halálos ágyánál is, hiszen megígérte neki, hogy ott lesz vele, mikor örökre lehunyja a szemét.

http://teamcelinedion.tumblr.com/post/138019718211/happy-15th-birthday-rc-i-know-its-your-first

Diont sokként érte férje halála, hiszen nem gondolta volna, hogy ez egyáltalán bekövetkezhet – pont azért, mert ahogy mondta: az a 26 éves korkülönbség az évek során elillant, és azt várta, együtt öregszenek meg.

Celine, René és Charles az utolsó Las Vegas-i koncerten, 2007-ben
Celine, René és Charles az utolsó Las Vegas-i koncerten, 2007-ben

A korkülönbségről egyébként hasonlóan nyilatkozott Rod Stewart felesége, Penny Lancaster is – hogy nem is érzi azt a közel harminc évet. 

Úrként viselkedni és kondiban lenni

A 71 éves zenész több mint 16 éve él együtt feleségével, és két kisfiuk van. Stewart, amikor éppen nem turnézik, folyamatosan tíz- és ötéves gyerekei körül sürög-forog, állandón focizni szoktak. “Tisztában vagyok vele, hogy 26 évvel idősebb vagyok a feleségemnél, de mindent megteszek, hogy ez ne érződjön. Sportolok, kondiban tartom magam, és amikor csak tehetem, elviszem Pennyt randevúzni. Sokat lógunk kettesben” – mondta Stewart, aki anno nem vetette meg sem a drogokat, sem a csajokat. Lancaster egyébként ritkán nyilatkozik, de pár éve elmondta, nem érzi, hogy olyan férje van, aki már bőven nagypapakorba ért. Azaz Stewart is pont olyan sikerrel ugorja át a korkülönbség okozta szakadékot, ahogy azt René Angelil tette. A lényeg: fittnek, energikusnak, szellemesnek és szerelmesnek maradni. 

A galériára kattintva megnézheti, hogy kik azok a házaspárok, akiknek a korkülönbség mit sem számít.

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top