A Dal 2016: 4 dolog, amit eddig nem tudtál Freddie-ről

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Még csak az első élő adáson vagyunk túl A Dal 2016 döntőjén, máris Freddie-t, vagyis Fehérvári Gábor Alfrédot tartja a közönség az egyik legesélyesebbnek, hogy kijusson Svédországba.

A karcos hangjával, ne szépítsük szexi kiállásával berobbant Freddie olyat mutatott, amivel egyesek szerint Svédországig meg sem szabadna állni. Összeszedtünk néhány olyan infót A Dal 2016 indulójáról, Freddie-ről, ami eddig nem, vagy csak kevesek előtt volt ismert.

1. Freddie győri származású, innen ismeri Nyári Diát is, a Barátok közt Hannáját, akivel korábban összehozták a lapok. Később kiderült, hogy nincs köztük semmi.

A Dal 2016: 4 dolog, amit eddig nem tudtál Freddieről

2. A Rising Starban tűnt fel először. A legjobb 12, később a legjobb 6 versenyző közé, majd pedig a döntőbe is bejutott. Végül negyedik helyezettként távozott a versenyből.

3. Elképesztően kitartó. Míg a Rising Starban menetelt előre, addig régi munkáját sem adta fel.

4. A női szívek nyilván összeszorulnak, de a legutóbbi értesülések szerint bizony épp foglalt a szíve. Egy Dóra nevű táncoslánnyal jár Freddie, akivel néhány hónapja alkotnak egy párt.

+1

Itt pedig a Pioneer című dal, amitől sok rajongó cikcakkban kezdett járni, amikor meghallotta, ez tuti, mert mi is.

 

Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus