Sztárok

Tatár Csilla 20 kilót hízott terhessége alatt

Tatár Csilla legédesebb terhének, kisfia születésének körülményeiről ír a blogjában, ahol szinte a legapróbb részletekbe is beavatja az olvasókat.

Tatár Csilla extracuki kisfia, Milán Ruben november 19-én született. A procedúra és annak minden fájdalmas és örömteli pillanatát a Dal 2016 műsorvezetője, Tatár Csilla nagyon cukin, ötletesen és humorosan, a csöppség kis világán keresztül mutatja be blogjában.

A sorokból az is kiderül, hogy Tatár Csilla mindent megtett, hogy a pocakjában fejlődő és ott magát minden bizonnyal remekül elszórakoztató csöppség időben szülessen, de a kicsi késett, a kismamaként is extradivatos Tatár Csilla pedig csak sétált, sétált a parkban, és lépcsőzött, ahol tudott, hogy meggyorsítsa a folyamatot. Mindemellett pedig 20 kilót szedett fel a várandósság alatt. Arról egyébként meg vagyunk győződve, hogy ez a műsorvezetőt egyáltalán nem érdekelte, hiszen néhány héten belül minden bizonnyal már újra tökéletes alakját láthatjuk viszont a képernyőn.

Tatár Csilla írásában azt is elmeséli, hogy Milán Ruben 9 órás vajúdás után jött a világra, ráadásul a kicsi köldökzsinórja túl rövid volt, elakadt, így vákuummal kellett világra segíteni a csöppséget, de az édesanya legnagyobb örömére elkerülték a császármetszést.  

Így sétálgatott Tatár Csilla fel-alá az otthonukhoz közeli parkban még novemberben.

A legszebb ősz. 🙂 #autumn #budapest #ilovemycity #maternity #waitingforourbabyboy #together #love #ilovemybelly

Közzétette: Tatár Csilla – 2015. november 18.

 Itt pedig az első a rajongókkal is megosztott közös kép.

Pont azt érzem, amit az apukàjàval kapcsolatban is éreztem.. nem is tudom, hogy élhettem nélküle. Két hete már, hogy…

Közzétette: Tatár Csilla – 2015. december 6.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top