Sztárok

Drog, csajok, satöbbi – kendőzetlenül a ma 71 éves Rod Stewartról

Rod Stewart ma 71 éves. A hetedik ikszet átlépve is turnéra indul, sokat jár meccsre, focizik a gyerekeivel, azaz nem egy tagbaszakadt alak. Azt mondja, nem is tervezi, hogy hátradől, és holmi fáradt nyugdíjasként tengeti a napjait. Pedig az életét nézve, bőven lenne mit kipihennie.

Életrajzi kötetében Rod Stewart azt írta, hogy a hatvanas évek végén “egyetlen szerencsétlen gázrobbanás meghiúsította volna a brit rockzene történetének háromnegyedét”. A zenész arra utalt, hogy ha a kedvenc londoni klubja a levegőbe repül, akkor számos, még ma is aktív zenekar tagjai porrá égtek volna, és szegényebb lett volna a világ, mivel olyan kaliberű muzsikusokkal és nőcsábászokkal lettünk volna kevesebbek, mint például Mick JaggerOzzy Osbourne, vagy a már 73 éves Paul McCartney, aki 56 éves feleségével együtt évtizedeket tagadhatna le a korából. Na persze ne hagyjuk ki a sorból magát Stewartot sem, akinek talán még Jaggerénél is zűrösebben alakult a magánélete. A két énekesben egy valami közös: mindig megdobbant a szívük (és felpezsdült a vérkeringésük), ha topmodellt vagy színésznőt észleltek 50 méteres körzetben, Stewartnak különösen akkor, ha szőke volt a hölgyemény. De a csajozás nem ment neki mindig olyan könnyen…

Rod Stewart, Ozzy Osbourne, Cliff Richard és Paul McCartney
Rod Stewart, Ozzy Osbourne, Cliff Richard és Paul McCartney

Hova lett a szüzességem?

Talán Stewart maga sem tudja, összesen hány nő fordult meg az ágyában, de azt többször is elmondta, hogy félénk kamasz volt, aki még randevút sem mert kérni a lányoktól. A szüzességét tizenhat éves korában vesztette el egy jazz-fesztiválon egy nála idősebb, és elmondása szerint termetesebb nővel, aki rányomult a sörsátorban. “Hogy mennyivel volt idősebb, azt nem tudom, de ahhoz eléggé, hogy roppant mód csalódott legyen amiatt, hogy én viharos gyorsasággal befejeztem az aktust” – írta Stewart az életrajzában, és hozzátette, hogy ugyan jólesett elhagyni egy ilyen “magánéleti mérföldkövet”, mégsem érezte földrengetőnek az eseményt, ellenben amikor 1962-ben meghallotta Bob Dylan első lemezét, akkor tényleg úgy érezte, hogy “megmozdult alatta a föld”. Arról nem tudunk, hogy Dylanről dalt írt volna, de az első aktusról szóló dal máig a legnagyobb slágere – bár szövegében némileg feltupírozta a történetet.

Kell egy hobbi

A Stewarttal kapcsolatos hírek általában két dologról szóltak: nők és zene. Pedig ő nagyon szerette volna, ha többet foglalkoznak a terepasztalával. Az énekesnek egyszer azt mondta az apja: “Fiam, egy férfinak három dologra van szüksége, hogy teljesen elégedett legyen: egy állásra, egy sportra és egy hobbira.” Stewart esetében ez a következőképpen néz ki: 

Kendőzetlenül a ma 70 éves Rod Stewartról

Állás: énekes.

Sport: foci.

Hobbi: vasútmodell-építés. 

Az énekesi pályát nem kell firtatni, futballügyben a skót Celtic az istene. A csapat összes meccsét megnézi, és amikor csak teheti, a stadionba is kimegy. “Ez az egyetlen ok, amiért jobban szeretem a brit szigeten töltött időt, mert így minden héten mehetek meccsre. Los Angelesből elég nehézkes lenne minden héten átugrani.”

Scott Brown a Celtic kapitánya veszi át Rod Stewarttól a Ligakupát
Scott Brown, a Celtic kapitánya veszi át Rod Stewarttól a Liga-kupát

Na de a vasútmodellezés… az mégis honnan jött? Kamaszkori őrületről van szó, ami máig kitart, és Stewart olyan szenvedélyes építő, hogy Beverly Hills-i illetve angliai háza padlásán is van egy-egy hatalmas terepasztala. Kelly Emberggel közös lánya, Ruby egyszer azt mondta neki, hogy ha nem ismerné, és csak a terepasztalt látná, akkor azt hinné, egy eszelőssel van dolga. Stewart egyébként éveken át küldözgette a terepasztaláról készített képeket az 1934-ben alapított Model Railroadernek, és 2007-ben végre címlapra került a műve. “Sokkal egyszerűbb egy menő zenei magazin oldalairól visszanézni, mint ide felkerülni” – mondta büszkén. 

Kendőzetlenül a ma 70 éves Rod Stewartról

Nem hétköznapi módon kokózott

Ahogy a legtöbb rocksztár, Stewart sem vetette meg soha az italt, sőt a kokaint is évtizedeken át használta. “Szerencsés vagyok, mivel sosem szoktam rá. Elég volt egy-két rövid csík, és elvoltam egész éjszaka” – vallott kábítószer-fogyasztási szokásairól. Ami viszont meglepő, hogy Stewart egy időben nem az orrába szippantotta az anyagot, hanem kapszulában feldugta a fenekébe. “Nem akartam szippantani, nehogy tönkremenjen a hangom” – magyarázta. A zenész egyébként már majdnem 60 éves volt, amikor felesége, Penny Lancaster unszolására végleg letette az anyagot, és nemrégiben elmondta: sosem szívott sokat, csak néha-néha, a buli kedvéért. Nem úgy az egyik legjobb barátja, aki a hetvenes évek elején eszelős mennyiségű drogot használt. 

Rod egy limóban bulizik
Rod egy limóban bulizik

Rod Stewart vs. Elton John

Legendás, évtizedek óta tartó barátság köti össze a két zenészt, és jó pár átmulatott éjszakán vannak túl. Stewart egyszer azt mondta, a hetvenes évek elején nehéz volt lépést tartani Eltonnal, mivel mértéktelen mennyiségű kokót szívott.

Sir Elton John, Rod Stewart and Penny Lancaster
Sir Elton John, Rod Stewart és kedvese Penny Lancaster egy jótékonysági partin

A két zenész egyébként előszeretettel lepi meg a másikat a születésnapján, de Elton mindig túltesz a barátján. Stewart eleve fel kell hogy tegye magának a kérdést: “Mit vegyek meg annak, aki már mindent megvett magának?” Egyszer például vett egy hordozható borhűtőt Eltonnak uszkve 300 fontért, ami gombnyomásra adta ki a palackot. “Úgy éreztem, ebben megvan a szükséges azanyja faktor” – írta könyvében, de pár sorral később kiderül, hogy Elton abban az évben egy Rembrandtot vett neki. Megismételjük: egy REMBRANDT-rajzot, melynek a címe: A pásztorok imádása. “Elég kicsinek éreztem magam – írja Stewart –, bár vélhetően nem annyira kicsinek, amennyire Elton szerette volna, amikor később egy csípős megjegyzéssel jegesvödörnek nevezte az ajándékomat. Az nem jegesvödör volt. Az egy hordozható hűtő volt, ami akkor jelent meg a piacon.”

Stewart egyébként állítja: imádja, amikor Eltonnal húzzák egymást, és különben is felnéznek egymásra mint muzsikusra. Néha közösen is színpadra állnak: 

Család, gyerekek, unoka

Hogy Stewartnak érdekes és sűrű élete volt, az kétségtelen. Többször is nyilatkozta: boldog, mert sosem hitte volna, hogy ilyen színvonalon, ilyen fényűzően élhet, hogy régiségeket gyűjthet, hogy luxusautókkal járhat. És persze azt sem gondolta volna, hogy a nőknek ennyire tetszeni fog. Stewartnak öt különböző anyától van összesen nyolc gyereke, közülük a leghíresebb az 1979-es születésű Kimberly, aki már unokát is szült a zenésznek – 2011 augusztusában született Benicio Del Toróval közös lánya, Delilah.

Rod Stewart, his wife Penny (R), and their sons, Aiden, 2, and Alastair 7, celebrate Aiden's second birthday along with Stewart's daughter Kimberley (C) and her daughter Delilah, 1, with Goofy on the
Rod Stewart, felesége Penny és a gyerekek Aiden, Alastair és Delilah a Disney California Adventure parkban

Stewart imád is unokázni, noha feleségével, Penny Lancasterrel közös gyerekei már bőven akkor születtek, amikor ő nagypapakorban járt: legkisebb fia, Aiden még csak 4 éves. “Miközben lefárasztanak a gyerekek, fel is töltenek – mondja. – Nem mindegy, hogy focizom velük napi 2 órát, vagy punnyadok a tévé előtt. Inkább az előbbire voksolnék.” Noha nem javasolná bárkinek, hogy ennyi idősen gyereket vállaljon, nem egy kortársa akad, aki 70 éves kora környékén vált szülővé. Elton John például 68 éves, és két elképszetően cuki fiút nevel, a régi zenésztárs (aki egyben a Rolling Stones gitárosa is), Ronnie Wood pedig szintén 68 évesen lesz újra apa, fiatal feleségével nyárra várják ikreiket.

Stewart azt mondja, remekül érzi magát ennyi gyerekkel, és nem szeretne többet, inkább az unokákra vár, és fitten és frissen szeretné elmúlatni a “maradék 20-30 évet”. Az egészsége szerencsére rendben, 2001-es pajzsmirigyműtétje óta pedig köszöni, jól van. 

(A cikkhez segítségünkre volt Stewart életrajzi kötete, a Rod – Önéletrajz, mely a Helikon kiadó gondozásában jelent meg 2013 novemberében. A könyvben kendőzetlen őszinteséggel vall életéről a zenész.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top