Sztárok

Czeizel szeretője ügyvédhez fordul

Dr. Czeizel Endre családjának egy része állítja: a tudós legkisebbik gyermeke úgy fogant, hogy dr. Czeizel spermáját jogtalanul használták fel.

Az eset miatt a rendőrség ismeretlen tettes ellen közokirat-hamisítás gyanújával nyomoz, ráadásul újabb fordulat is van az ügyben – írja a Blikk. A lap egy, a Czeizel Endre családjához közel álló forrástó úgy értesült, hogy az elhunyt genetikus szeretője komoly összegre tart igényt a több száz milliós Czeizel-vagyonból, két közös gyermekük után, akik közül a kisebbik a család szerint törvénytelen úton fogant meg.

Czeizel szeretője százmilliót követel az örökségből

“Felháborító, amit ez a nő művel. Endre már életében jócskán támogatta. Sajnos sok mindenkinek okozott fájdalmat azzal, hogy bevallotta az évek óta tartó kapcsolatát” – mondta el a Blikknek a forrás. Hozzátette: a volt szerető már bejelentette, mit szeretne megkapni az örökségből.

A család néhány tagja ezért most azt tervezi, hogy minden törvényes eszközzel fellép a nő ellen. A nő által követelt vagyonelemek a Blikk információi szerint százmillióra rúgnak.

A lap dr. Czeizel Endre exszeretőjének egyik ügyvédjétől megtudta: a hölgy nemrégiben segítségét kérte az ügyben.

“Álláspontunk szerint ügyfelem nem követett el semmiféle bűncselekményt. Ha a hatóság gyanúsítottként hallgatná ki a hölgyet, úgy ott a jegyzőkönyvben feltárjuk az ügyben az álláspontunkat” – nyilatkozta dr. Lichy József ügyvéd.

Czeizel a halála előtti években hímivarsejtet adott szeretőjének, azzal, hogy azt csak a halála után használhatja fel. A mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban különös dolog derült ki: a spermadonor beleegyezői nyilatkozatára a genetikus professzor helyett egy másik férfi adatai és aláírása került rá.

Ez akkor derült ki, amikor a fiatal anya a hagyatéki tárgyaláson jelezte, két gyermeke nevében igényt tart a vagyon egy részére. A bekért dokumentumokon szereplő adatok viszont a Blikk szerint a kisebbik gyerek esetében nem stimmeltek.

Az örökösödési jog szerint, ha megállapítják az apaságot, úgy nincs jelentősége, hogy házasságban vagy azon kívül fogant utódról van szó, mert csak a vérségi kapcsolat számít. “Ha az elhunyt a nevére vette a gyermeket, de nem vérségi kapcsolat köti össze őket, az örökbefogadásnak számít” – mondta dr. Kamarás Péter ügyvéd. Ilyen esetekben az örökbefogadottnak ugyanolyan jogai vannak, mint a vérségi utódoknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top