Sztárok

10 mese, amin felnőttünk, de a mai gyerekek már nem is ismerik

Bár nem tagadom, hogy manapság is vannak értelmes és szerethető mesék, számomra a gyermekkorom kedvencei a mai napig verhetetlenek. Összegyűjtöttem azokat a régi rajz- és bábfilmeket, amelyeket minden mai gyermeknek is látnia kell egyszer.

Emlékszem, milyen nagy eseménynek számított még a nyolcvanas évek elején, amikor kisgyerekként este, fürdés és vacsora után a szüleim beállították a kis székemet a szobának abba a pontjába, amely a tévétől a legtávolabb esett, hogy ne közelről nézzem a készüléket, majd közösen megnéztük az esti mesét.

Azokat a rövid, maximum 10 perces, kézzel rajzolt, vagy éppen bábfigurákkal eljátszott kis szösszeneteket, amelyek alatt sokszor csak zene szólt, párbeszéd nem is volt, és amelyeknek az egyszerű történetein a mai gyerekek már minden bizonnyal csak nevetnének. Pedig pont ez volt a szép bennünk. Nem láttunk gyilkolászást, erőszakot, életszerűtlen, ijesztő figurákat. Humorosak, aranyosak, egyszerűek voltak, mégis lényeges mondanivalóval.

1. A kockásfülű nyúl

A ’70-es években készült magyar rajzfilmsorozat főhőse volt az a kockásfülű nyúl, aki különleges képességekkel rendelkezett, és ezt persze a gyerekek javára fordította. Összecsavart füleit propellerként használva mindig oda repült, ahol baj volt, és játékos formában megoldott mindent. Több mint 90 országban mutatták be, még ma is az egyik legkedveltebb figura plüssállatként.

2. Lolka és Bolka

A két testvér történeteit a ’60-as évektől kísérhettük figyelemmel, ahogyan többnyire a szabadban keveredtek mindenféle kalandokba. A lengyel rajzfilmek egyik legsikeresebbje volt ez a sorozat nálunk is, olyannyira, hogy egy időben mindenhol ezt a két figurát lehetett látni, képeslapokon, kifestőkben, játékokon.

3. Pom-Pom

A ’70-es évek végétől minden gyerek Pom-Pom-lázban égett. A kis alakváltó szőrgombóc egyszerre volt vicces és tanító jellegű, soha nem tudtuk, melyik részben éppen milyen alakot vesz fel. Volt ő paróka, kesztyű, vagy éppen sál, aki a kis barátaival, Picurral és Gombóc Artúrral történtek kapcsán mesélt el érdekes történeteket.

4. Csip-csup csodák

Kalán néni meséi egy “csodás” világba kalauzolták el a gyerekeket, ahol a főhős időről időre manóméretűvé ment össze, majd nőtt meg újra varázserejű kanalának köszönhetően. Átváltozott formájában képes volt beszélni az állatok nyelvén, és izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokba bonyolódott, amelyekben az erdő lakói voltak segítségére. Tolnay Klári hangjával egyszerűen imádtuk.

5. Frakk, a macskák réme

Az idős házaspár, furfangos, eleven kutyájával és két, néha idegesítő és kötekedő macskájával a gyerekek kedvence volt a ’70-es évektől. A “kutya-macska barátság” mulatságos történeteinek egyébként valós alapja volt, a szereplők tényleg léteztek, az írónő, Bálint Ágnes családjában éltek, és valóban kalamajkák tömkelegét okozták.

6. Mazsola és Tádé

A kismalacról és barátjáról szóló történet a legnépszerűbb magyar bábfilmsorozat volt a ’70-es években. Kultikussá vált mesesorozat volt, amely minden részben a barátság, a szeretet lényegét hangsúlyozta, levonva a kalandokból az erkölcsi tanulságot.

7. Leó és Fred

Az oroszlán és idomárja nemcsak azért voltak nagyon szerethetők, mert bármilyen bajból kisegítették egymást, amelybe kalandjaik során kerültek, hanem azért is, mert a képzeletünkre volt bízva, hogy milyen párbeszéd zajlik le köztük. Ugyanis egyikük sem beszélt, csak a gesztusaikból tudtuk, mi történik, ettől szórakoztunk rajtuk igazán jól.

8. Zénó, a gyurmafigura

A bugyuta, gyurmából készült kis ember minden történetében kipróbált egy-egy tárgyat, és rendszerint bajba sodorta magát velük. Ilyen volt, amikor megpróbált porszívózni, fogat mosni vagy éppen horgászni, de még egy kisautóval is meggyűlt a baja, amikor játszani próbált vele. Olyan volt ő a gyerekeknek, mint a felnőttek Chaplinje.

9. Misi mókus kalandjai

A ’70-es évek legkedveltebb bábfilmsorozata egy állandóan izgő-mozgó, kalandvágyó mókus, Misi történeteit elevenítette meg. Gyerekként izgulhattunk érte, amikor elindult világot látni, és fogságba esett, vagy éppen a tengeren utazott potyautasként, de végül minden veszélyből kivágta magát.

10. A nagy ho-ho-ho-horgász

Csukás István történetei az ügyetlen horgászról és segédjéről, Főkukacról estéről estére mulattatták a kicsiket és a nagyokat egyaránt. A mesét csak még kedveltebbé tette a főcímdal, amelyet a 100 Folk Celsius adott elő.

Ha még olvasnál arról, milyen szerepet töltenek be a mesék a mai világban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top