Sztárok

Csepregi Éva tizenöt év után szakított párjával

Immár egyedül él a Neoton Família énekesnője, az emlékeket őrző közös háztól pedig mihamarabb szabadulna.

Csepregi Éva és párja, Attila tizenöt évvel ezelőtt találtak egymásra. Akkor a férfi még külföldön élt, és nem is követte olyan mélyen a Neoton Família és az énekesnő karrierjét, éppen ezért nem lehetett rásütni a kapcsolatukra, hogy Attila a hírességhez és a csillogáshoz vonzódna   írja a Story magazin. 

A szerelem azonban ennyi idő alatt, úgy tűnik, kihűlt. A különleges szépségpraktikákat bevető Csepregi Éva most hatvankét évesen újra egyedül él, és szeretnének túladni közös házukon, amihez sok közös emlék fűzi őket.

Csepregi Éva tizenöt év után szakított párjával

“Már árulják a közös házat, egyikük sem akar itt maradni, úgy tudom, mindketten új otthont szeretnének”  mondta az énekesnő egyik szomszédja a Story magazinnak.

A magazin az énekesnőt is megkereste, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

“Kötöttünk egy szigorú megállapodást, és ennek értelmében nem beszélhetek erről”  mondta, majd hozzátette, hogy ebben a hónapban mindig sok lekötött koncertjük van, így szerencsére nincs túl sok ideje szomorkodni. 

Csepregi Éva tizenöt év után szakított párjával

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top