Sztárok

Rékasi Károly: szeretnék még sokáig itt lenni

Rékasi Károly úgy döntött, többet nem számolja az eltelt időt, csak a jövőbe tekint, mert örül, hogy végre kezd visszatérni minden a hétköznapi kerékvágásba.

A nyáron súlyos balesetet szenvedett Rékasi Károly annak örül, hogy végre a hétköznapok ízét érzi újra, hiszen közel öt hónapig lábadozott – írja a Best magazin. Rékasi Károly, aki most már a színpadra is visszatért elmesélte, hogy hálát ad a pillanatokért amiket újra olyan egyetértésben és harmóniában tölthet kedvesével, Pikali Gerdával, mint korábban. 

“Edzés után mindig elmegyünk együtt egy nagy bevásárlásra. Ilyenkor vesszük meg azt amire szükségünk van hétvégén. Kitaláljuk, hogy mit főzzünk együtt. Ez sokaknak nem jelent semmit, de nekem nagyon fontos, mert azt jelenti, hogy Gerdával kezdjük visszakapni a régi életünket” – mondta a virágoskertjét is folyton rendezgető Rékasi Károly a Bestnek. 

Rékasi Károly: szeretnék még sokáig itt lenni

A színész nem csak a hétköznapok örömeit, de a születésnapokat is átértékelte a balesettel. 

“Szeretnék még sokáig itt lenni, de a születésnapjaimat már nem nagyon fogom ünnepelni. Úgy érzem mindig arra figyelmeztetnek, hogy egy évvel kevesebb van hátra. Valahogy átminősültek ezek az évfordulók, bosszantóvá váltak” 

Rékasi Károly: szeretnék még sokáig itt lenni

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top