Sztárok

Konyhafőnök Junior: amikor a séf sem tud segíteni

Ritkán látni ennyiszer elrontott köretet, mint a mai adásban. Még Bernáth József séf tanácsa sem segített.

A mai adásban már a döntőbe jutás a tét Jázminnak, Boginak, Lilinek, Kristófnak, Zádornak és Ádámnak. A versenyzőknek ezúttal is két feladatot kell teljesíteniük, hogy bizonyítsák, ők a leginkább rátermettek a Konyhafőnök Junior címre.

Konyhafőnök Junior: amikor a séf sem tud segíteni

Az első feladatban borjúszűzzel kell dolgozniuk, melyhez tíz zöldség közül négyet választhatnak ki köretként. Zádor többek között az édesburgonyát választja, amelyből chipset szeretne készíteni. Ám igencsak meggyűlik a baja a köret elkészítésével. Először odaégeti a krumplit a túl forró olajban, majd a második nekifutásra – miután Bernáth József séf tanácsára megvárta, míg lehűl az olaj – ismét kudarcot vall a sütéssel.

Konyhafőnök Junior: amikor a séf sem tud segíteni

“Újra megpróbáltam megsütni a krumplit az olajban, de sajnos az az olaj addigra már túl hideg volt. Ezért az a mentő ötletem támadt, hogy magas hőfokon egy kicsit a sütőben sütöm, mert úgy gondoltam, hogy így ropogóssá fog válni” – mondta Zádor, akinek a sütőben sütés sem jött be, és kétségbeesésében ismét az olajba dobta a burgonyát.

“Ebben a feladatban annyira összeszedetlen voltam, mint még soha” – mondta kétségbeesve a kiskukta. Hogy végül hogyan sikerült a fogás elkészítése és kik azok, akik a döntőbe jutottak, kiderül a mai adásból.

Konyhafőnök Junior: amikor a séf sem tud segíteni

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top