Sztárok

Berki Krisztián páncélszekrénybe tenné Nati cumiját

Sajátos ötlettel állt elő a reggeli műsorban Berki Krisztián, amikor a cumizás került terítékre.

A szakembert arról kérdezték, meddig cumizhat a gyerek, és hogyan érdemes leszoktatni. Erre egy lehetséges módszer, hogy első lépésként felkelés után a gyerek elzárhatja a saját cumiját, majd este maga döntse el, mikor veszi elő.

“Jó ötlet, veszek ma egy páncélszekrényt, de komolyan. És eljátszom ezt vele” – mondta Berki Krisztián.

Noha a szakember szerint páncélra semmi szükség, mégis volt erre egy logikus magyarázata a műsorvezetőnek.

via Facebook/Berki Krisztián
Forrás:  Facebook / Berki Krisztián

“Nem azért, hanem hogy hitelesen elő tudjam adni, hogy apának is a fontos dolgai ott vannak. ezért a te fontos dolgod, a cumi és Nyunyó is akkor ott van, elzárjuk a páncélba” – mesélte. Mindez azonban csak akkor működőképes, ha ez a gyerek önálló döntése, legalábbis ezt állította a szakember.

Mivel Berki Krisztián sokszor posztol megható képeket Natasa Zselykével, és az Édes életből is kitűnik, hogy jól nevelt a kislánya, talán szívesen teljesíti ennek ellenére is az apukája kívánságát, és egy időre lemond a kedvenc játékáról és a cumijáról.

A videóra kattintva megnézheted a beszélgetést:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top