Sztárok

Harkányi Endre kitálalt a Vígszínház vezetéséről

Harkányi Endre hiába írt alá titoktartási szerződést, mégis kitálalt a Vígszínház vezetéséről – írja a Bors.

Harkányi Endre Kossuth- és Jászai-díjas színművész elhagyja a Vígszínházat, mégpedig azért, mert fizetését felére akarták csökkenteni – írja a Bors. “Az éves szerződésem 80 előadásra szólt, és én csak 67-et teljesítettem, úgy, hogy nem én döntöttem el, hányszor lépek színpadra. Ez volt az ürügy arra, hogy elvegyék a fizetésem felét. Hiába hivatkoztam arra, hogy a jog szerint ha nem a mi hibánkból játszunk kevesebb előadást, akkor 40 százaléknyit lehet korrigálni pro és kontra, végül az igazgató asszony döntése érvényesült, aki azt mondta, ez rám mint nyugdíjasra nem vonatkozik… Itt most már királynővé avanzsált az igazgató asszony, ő a század asszonya, a nemzet asszonya, és december 5-én ő lesz a Mikulás is. Nekem a Vígszínház a szívem csücske volt, most majd szoktatom a szívemet a csendhez…” – mondta a 81 éves színművész, Harkányi Endre.

Harkányi Endre kitálalt a Vígszínház vezetéséről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top