Sztárok

II. Erzsébet udvarhölgyei: dívák, akik a királynő kegyét élvezik

Lovagi rangot legtöbbször férfiak kapnak, vannak azonban olyan kiváltságos nők, akik hosszú életútjukon kivívták maguknak a királynő, II. Erzsébet tiszteletét is, amit ő egy különleges címmel ismert el. Ez az öt díva pedig méltán várhatja el, hogy szólítsák őt Dame-nek, hiszen ezt a rangot nem akárki kaphatja meg.

Noha a legtöbben még a mai napig nem szokták meg vezetéknevük előtt díszelgő rangjukat, a világ igenis a lábuk előtt hever. Ez az öt színésznő elképesztő tehetsége és munkássága miatt érdemelte ki, hogy Anglia és a brit királynő az egyik legnagyobb elismerésben részesítse őket.

Dame Elizabeth Taylor – akit meglepett az elismerés

Hollywood nagy kódexében, vagyis az Amerikai Filmintézet listáján Elizabeth Taylor a hetedik helyet foglalja el minden idők legnagyobb színésznőlegendái között. Egyszer úgy jellemezte magát, hogy “én vagy az élő példa arra, hogy az emberek át tudják törni magukat a legnehezebb úton is, és túl is élik.”

A Dame címet 2000-ben vehette át az angol királynőtől, ami Liz Taylornek maga volt a csoda. Mint egyszer kifejtette, álmában sem mert remélni ekkora elismerést, hiszen pályája nem éppen a visszafogottságról és a diszkrét dolgokról volt híres. Igazi nő volt, tele szenvedéllyel és rengeteg intrikával, de mindezt mégis fenségesen viselte, és űzte is. A Dame címet színészi munkásságáért és az AIDS betegségben küzdők segítéséért vehette át az ezredfordulón. “Sosem gondoltam volna, hogy én leszek az a személy, aki ezt kiérdemli”.

II. Erzsébet udvarhölgyei: Dívák, akik a királynő kegyét élvezik

Dame Helen Mirren – dekoltázsa zavarba hozta Károly herceget a ceremónián

Róla szentül hiszem, hogy királyi vagy igazából inkább cári vér folyik az ereiben. Orosz származása miatt olyan hideg és mégis közvetlen elegancia sugárzik már a szeméből is, hogy utazzon akár metrón, akár hercegi hintón, ha látnám, biztosan megrogyna a térdem. Dame Helen Mirren már többször alakította II. Erzsébet királynőt a színpadon és a filmvásznon is, amiért rengeteg elismerést kapott, ráadásul még maga a királynő is megnézte ezeket a mozikat, és úgy érezte, Helen Mirren joggal érdemli meg a Dame címet.

Mikor a színésznő 2003-ban megkapta a levelet, melyben értesítették, hogy szeretnék felajánlani a címet, úgy meglepődött, hogy egyből félre is tette a papírt, és csak napokkal később vette elő. “Úgy éreztem, hogy alaposan át kell gondoljam, hiszen egy színésznőnek ez, bár furán hangzik, de akár terhet is jelenthet. A Dame egy olyan rang, ami az egyik legnagyobb megtiszteltetés a hazámban, és miután felocsúdtam az első sokkból, örömmel és büszkeséggel fogadtam a kitüntetést. Nem is értettem, min gondolkodtam előtte, lehet, hogy csak berezeltem” – mondta évekkel ezelőtt a Daily Mailnek Mirren.

“Amikor a ceremónia elkezdődött, azt éreztem, hogy az édesapám és minden felmenőm egyszerre lenne büszke rám, ha ezt látná, felemelő érzés volt. Ráadásul azt hiszem, Károly herceget rendesen zavarba hoztam. A szokás úgy kívánja, hogy a címmel együtt egy csillagot és egy díszes jelvényt is kapok. Az utóbbit meg is kaptam, de a csillag véletlenül az asztalon maradt, mert valószínű, hogy a herceg teljesen belefeledkezett a mélyen dekoltált ruhámba. Egy a ceremóniát vezénylő úr szólt neki, hogy még járna egy csillag nekem, amit zavartan a kezembe nyomott, és mosolyogva bocsánatot kért.”

A színésznő minden levele attól a naptól kezdve már Dame Helen Mirren névre szól, amit nagyon nehezen tudott megszokni.

“Az első időben megláttam, hogy Dame és azzal a lendülettel dobtam félre, mondván, már megint nem nekem jött. Nem olvastam tovább, olvasok eleget, aztán néhány másodperc elteltével esett le, hogy az bizony nekem jött.”

II. Erzsébet udvarhölgyei: Dívák, akik a királynő kegyét élvezik

Dame Judi Dench – eljátszotta otthon is a ceremóniát

Judi Dench 2005-ben vehette át az elismerést. A királynő munkásságáért, legfőképpen a James Bond filmekben nyújtott alakításáért ítélte oda a címet, hiszen hazaszeretetből és hősiességből nincs benne hiány. Mikor Judie Denchet megkérdezték, hogy milyen érzés volt megkapni a címet, és azóta hogy gondol rá, hasonló történetet mesélt, mint Helen Mirren.

“Hatalmas megtiszteltetés volt kezet fogni a királynővel. Nehezen szoktam meg, hogy a hivatalos papírokon már így kell aláírjak. Volt, hogy visszaküldték a szerződést vagy a csekket, mert nem azt a nevet írtam alá, amit az okirataim is megkövetelnek már.”

Amikor a színésznő átvette a kitüntetést, lánya nem lehetett jelen, mert éppen filmet forgatott. Az egyik amerikai pletykalap szerint pedig nem volt elég elmesélni Fintynek a történteket, szinte minden gesztust és mondatot újra kellett játszani.

II. Erzsébet udvarhölgyei: Dívák, akik a királynő kegyét élvezik

Dame Angela Lansbury – erre a kitüntetésre a legbüszkébb

A múlt héten a 90. életévét betöltött Angela Lansbury neve talán mindenkinek a Gyilkos sorok című – ma már inkább mese, de korábban kriminek titulált – sorozatból lehet ismerős. Ő volt a főszerepben Jessica Flecher, aki írónőként rejtélyes gyilkosságokat oldott meg.

A színésznő egészen fiatalon költözött Amerikába, éppen ezért nem is remélte, hogy valaha megkaphatja a Dame címet, egy évvel ezelőtt azonban 2014 áprilisában mégis átvehette.

II. Erzsébet udvarhölgyei: Dívák, akik a királynő kegyét élvezik

“Hatalmas elismerés ez számomra, ráadásul, hogy éppen ilyen körülmények között találkozhattam a királynővel, az több, mint amit valaha is kívánhattam volna. Ha listát vezetnék azokról a dolgokról, amikre a legbüszkébb vagyok, ez az elsők között lenne” – mondta a Sky Newsnak a színésznő, aki egy évvel idősebb, mint II. Erzsébet királynő.

Dame Angelina Jolie – címe a harcban segíti

Természetesen nem maradhat ki a sorból Angelina Jolie sem. A legfiatalabbak között van, akik eddig megkaphatták az angol királyi udvar kitüntetését. Ráadásul Angelina Jolie esetében azért is nagy szó, mert nem angol állampolgár.

Jolie 2014 októberében vehette át a Dame címet II. Erzsébettől. A fentebb felsorolt színésznőkkel ellentétben ő nem csak színészi pályafutásáért kaphatta meg a díjat, hanem emberi szolgálataiért, a brit külpolitikai célkitűzések elősegítéséért és a szexuális erőszak áldozatainak megsegítéséért végzett tevékenységét ismerte el.

II. Erzsébet udvarhölgyei: Dívák, akik a királynő kegyét élvezik

Angelina Jolie az ENSZ menekültügyi főbiztosának különmegbízottja, szorosan együttműködik William Hague volt brit külügyminiszterrel a nemi erőszak felszámolásáért a konfliktuszónákban.

“Ez az elismerés külpolitikailag is sokat jelent, amit kemény munkával meg is fogok hálálni. Tudom, hogy a célunk elérése egy egész életen át tartó harc lesz, de hiszem, hogy sikerrel járunk majd”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top