Sztárok

Mi lett vele? Padlóra került Pippa Middleton a szakítás után

Nincs jó állapotban Pippa Middleton. Katalin hercegnő húgával három év után szakított a párja, ráadásul a brit sajtó szerint nehezen dolgozza fel, hogy hercegnő testvére árnyékában él.

Pippa Middletonnal három év után szakított a párja, Nico. Pedig már mindenki egy újabb Middleton esküvőről beszélt, csakhogy a férfi Svájcba költözött a munkája miatt, és így ezután a párkapcsolatnak vége lett. A 32 éves Pippa a brit sajtó szerint csak árnyéka egykori önmagának, úgy tűnik, teljesen padlóra került a szakítást követően.

Az, hogy ebből a kapcsolatból nem házasság, hanem szakítás lett, állítólag még Pippát is meglepte. Hiszen ő és Nico Jackson – a férfi kiköltözése előtti napokban – négy hete még kézen fogva, ragyogó szemekkel andalogtak London északi részén. Pippa barátai szerint ráadásul Nico azzal hívta fel a szakítás előtt a nőt, hogy valamit el kell mondania, ezért azonnal hazarepül. Katalin hercegnő húga teljesen arra készült, hogy a férfi megkéri a kezét, ehelyett azonban szakított vele. “Majd taxit hívott, és azonnal visszarepült Svájcba, magára hagyta Pippát, egy napot sem töltött itthon” – nyilatkozta a pár egyik barátja.

Mi lett vele? Padlóra került Pippa Middleton a szakítás után

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top