Sztárok

Rékasi Károly és Pikali Gerda anthophilok

Rékasi Károly már többször elmondta, hogy egyenesen rajong a virágokért, most kiderült, még akkor is kertészkedett, miközben balesete után otthon lábadozott.

Rékasi Károly egyenesen él-hal a virágokért és növényekért. Ezt a szeretetet egészen gyerekkorából hozza, hiszen ahogy mondja, vidéki fiúként imádott a kertben játszani. A növények pedig meghálálják a törődést. Rékasi Károly és Pikali Gerda közös otthonának kertje ugyanis telis-tele van virágokkal, amiknek egytől egyig kitüntetett figyelem jár. Ugyan Rékasi Károly nem kényezteti el a “házi kedvenceket” de Pikali Gerda nemcsak beszélget velük, de meg is öleli őket, ha úgy érzi szükségét.

“Gerda jegyezte meg nem is olyan régen az autóban, hogy az azért döbbenet, hogy én az autóból nem az utcán járó csajokat nézem meg, hanem akkor kezdek forogni az ülésen, ha egy-egy virágüzlet előtt megyünk el. Tehát én az a furcsa pasas vagyok, aki nem a nőket nézi meg az utcán, hanem az utcára kirakott virágokat. Ez pedig semmi mást nem jelent, mint hogy nekem a növények gondozása és kiválasztása és a bennük való gyönyörködés az életem része” – mesélte Rékasi Károly az NLCafénak.

Rékasi Károly és Pikali Gerda anthophilok

Rékasi Károly gyerekkorában ugyanis egy olyan házban élt, ahol rengeteg növény vette körül a családot, innen a rajongás.

“Én Jászberényben kertes családi házban nőttem föl, ahol annak rendje-módja szerint hátul volt a konyhakert, elöl pedig a virágoskert édesanyám embermagasságú dáliáival és rózsákkal. Mindenféle érdekesség megtalálható volt, onnan hozom ezt a szeretet. Hála Istennek a párommal közösen imádjuk a növényeket és kialakítottunk a házunk körül egy olyan virágoskertet, amin keresztülhaladva reggel jó eljönni, és amin keresztülhaladva jó este megint hazaérni”mondta Rékasi Károly.

Rékasi Károly és Pikali Gerda anthophilok

A növények szeretete és csodálata pedig olyannyira nagy Rékasi Károlyban, hogy a balesete után is ültetett a kertben növényeket, amiket Pikali Gerdával közösen vásároltak.

“Egyik alkalommal azzal leptem meg Gerdát, hogy amire ő hazaérkezett a munkából, addigra én szépen mindent beültettem az őszi virágoskertbe. Ráadásul az asztal is tele van nálunk fűszernövényekkel és fitohorm tápszerrel óvjuk meg őket, hogy egészségesek és finomak legyenek.”

Rékasi Károly és Pikali Gerda anthophilok

A növények iránti rajongásnak pedig szerencsére latin neve is van. Ez nem betegség, ez nem negatív eredetű, egyszerűen csak egy szóval fejezzük ki azt, hogy szeretjük a növényeket. Ez az anthophilia. #mégjóhogyvanneve

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top