Sztárok

Lagzi Lajcsi így reagált felesége szabadulására

Ügyvédjétől tudta meg Lagzi Lajcsi, hogy a feleségét kiengedték a börtönből. Bár Boglárka továbbra is gyanúsított, mostantól szabadlábon védekezhet.

Amikor Lagzi Lajcsi ügyvédje telefonon közölte, hogy Boglárkát kiengedték, és otthon van a gyerekekkel, Lagzi Lajcsi hangja elcsuklott az örömtől. “Azt mondta, hogy a legfontosabb akkor megvan, a család majdnem egésze össze tud újra állni” – mondta a Tényeknek Berényi András ügyvéd.

Galambos Boglárkát egy lesötétített hátsó ablakú autóban vitte ki az ügyvéd. Az asszony
Galambos Boglárkát egy lesötétített hátsó ablakú autóban vitte ki az ügyvéd. Az asszonyt egy pokróccal is letakarták, hogy az újságírók ne tudjanak képet készíteni róla

Jelenleg csakis az ügyvédje tarthatja Lagzi Lajcsival a kapcsolatot, még a szabad lábon védekező Boglárka sem beszélhet a férjével. A lopás és vesztegetés gyanúja miatt előzetes letartóztatásban lévő zenészt a testvére, Galambos István is szerette volna meglátogatni, de a kérését elutasította az ügyészég.

Galambos Boglárka csak a Tényeknek nyilatkozott a szabadulása után: “Az iskolában, a baráti körben és mindenhol nagyon nagy szeretet vesz bennünket körül, és mindenkinek nagyon köszönök mindent” – mondta elcsukló hangon.

Lagzi Lajcsi felesége megszólalt

“Én teljes mértékben hiszek a férjem ártatlanságában, ezt teljes mértékben így gondolom. A kapcsolattartással nem tudom mi van, az ügyvédeink a továbbiakat intézik.”

Lagzi Lajcsi az ügyvédje szerint sokkal jobban viseli a helyzetét, amióta a feleségét kiengedték.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top