Sztárok

Varnus Xavér 10 évig nem beszélt Friderikusszal

Ahogy azt az orgonaművész állítja, kapcsolata Friderikusszal egy barátnak álcázott harmadik miatt romlott meg.

Három évtizedes barátság köti össze Friderikusz Sándort és Varnus Xavért, mégsem beszéltek egymással az elmúlt tíz évben. Az ok Varnus Xavér szerint egy banális nézeteltérés – írja a Blikk.

“Volt egy beszélgetésünk, amit még vitának sem mondanék: egy etikai kérdésben volt más a véleményünk,  amit tetézett, hogy akkortájt mindketten hangulati romhalmazok voltunk. Azokban a napokban halt meg Sándor édesanyja, én is akkoriban vesztettem el egy fontos személyt az életemből, ráadásul, barátnak álcázva, egy hivatásos kútmérgező is tevékenykedett körülöttünk” – utalt a lapnak Varnus Xavér egy harmadik személyre, aki közrejátszott abban, hogy az akkor már két évtizede tartó barátságnak egy időre vége szakadjon közte és Friderikusz Sándor között.

 

Varnus Xavér 10 évig nem beszélt Friderikusszal

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top