Sztárok

31 elfeledett fotó a ma 81 éves Sophia Lorenről

Korának egyik leghíresebb színésznőjéről annyi kép készült, hogy nehéz is lenne mindet számon tartani. A ma 81 éves Sophia Loren összes képében egy közös pont azért akad: mindegyiken látszik, hogy született díva, a szó legjobb értelmében.

Már egészen kiskorában szeretett kiöltözni, és már a fiatal Sophia Loren tartásából sugárzott valami arisztokratikus. Sophia Loren szülei nem házasodtak össze, de ennek nem érezte hátrányát.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

1950-ben Sophia Loren szépségversenyen vett részt, és bár nem őt választották abban az évben Miss Italiának, a színésznő büszke volt a szereplésére, mivel ez indította be a filmes karrierjét.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Sophia Loren az Aidában kapta meg az első emlékezetes szerepei egyikét 1953-ban.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Sophia Lorent eleinte a szépsége miatt válogatták be a filmekbe. Honorica egyike a korai szerepének az 1954-ben forgatott Attila című filmben.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Egy évvel később már szőkén feszített a vásznon, de egyáltalán nem bánta a változást. Sokan alig ismerték fel ezzel a frizurával.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Amikor egyszer a divatról kérdezték, Sophia Loren csak annyit mondott, hogy minden mulandó. “Ma már nem jelenhetnék meg úgy, mint egykor. A mai nőknek még többet kell tenniük, ha elegánsak és nőiesek akarnak lenni” mondta, és mi sem bizonyítja ezt jobban ennél a képnél.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

1957-ben forgatta Sophia Loren a Boy on a Dolphin című filmet, és a rengeteg vizes ruhás jelenettől sem jött zavarba.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

De nem is csoda, hiszen mindig büszke volt az alakjára.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

1950-ben ismerte meg későbbi férjét az akkor 15 éves Sophia Loren, majd 1957 szeptemberében férjhez is ment Carlo Pontihoz. Féltették a nála jóval idősebb Pontitól, különösen, hogy kiderült: már nős volt, amikor elvette Lorent.  A bigámia vádja elől úgy menekült meg, hogy 1962-ben érvénytelenítette a házasságát a színésznővel Ez azonban Sophia Loren boldogságából semmit sem vett el, a nászúton készült képek is ezt bizonyítják.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

1959-ben hatalmas ünnepséget szervezett Sophia Loren születésnapjára a Bulgari.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Ugyanebben az évben forgatta a What Kind of Woman című filmet, ami hatalmas siker volt, és ekkor már Sophia Loren nevével csalogatták a nézőket a moziba.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

1960-ban Sophia Loren már olyan nagy nevekkel játszott együtt, mint például Jean-Paul Belmondo. A közös pizzázásukról készült képek a forgatás szünetében készültek.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

De nem ez volt az egyetlen Sophia Loren-film abban az évben. Az Egy asszony meg a lánya című filmért Oscar-djíat is kapott.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

1962-ben vette át a díjat, de ez csak egy a számos elismerés közül, amit az évtizedek során elért.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

1961-ben egy sikeres vígjátékban is szerepelt, de a komolyabb Sophia Lorenre akkor nagyobb igény volt. A Szókimondó asszonyság, amely Napóleon korában játszódik, ma is szórakoztató film.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

A Milliomosok című filmben egy elkényeztetett lányt alakított, nagyon meggyőzően.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

1962-ben Romy Schneider és Alain Delon oldalán parádézott a Cannes-i Filmfesztiválon az akkor már filmes legendának tartott Sophia Loren.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

De nemcsak Cannes-ban, hanem Elba szigetén is Sophia Loren volt az egyik kedvenc fotótéma abban az évben. Maximilan Schell, Robert Wagner és Françoise Prenost mintha csak díszletek lettek volna.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

1962-ben már a Sophia Loren kutyái is sztárnak számítottak.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Az e-mailkorszak előtt, kicsit nehézkesebben válaszolt a rajongói levelekre.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

1964-ben Marcello Mastroianival forgatta a Házasság olasz módra című filmet, amelyért Oscar-jelölést is kapott Sophia Loren.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

A film forgatása jó hangulatú volt, Sophia Loren élvezte a szerepet.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Sokáig várt arra, hogy anya lehessen. Első fia, Carlo Jr. születése maga volt a csoda számára.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Edoardo fiával a New York-i reptéren. Egyike azoknak a képeknek, amelyek megjelentek Sophia Loren családjáról. A színésznő ritkán adott engedélyt, pedig szíve szerint állandóan dicsekedett volna a gyerekeivel.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Sophia Lorenért fiai odavannak, gyakran kísérték el a színésznőt különböző rendezvényekre is.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Sophia Loren és Carlo Ponti szerelme legendás volt, pedig nem sokan hittek abban, hogy a hatalmas korkülönbség miatt tartós lesz ez a kapcsolat.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Sophia Loren fia magyar nőt vett feleségül, Mészáros Andrea a budapesti Szent István Bazilikában fogadott örök hűséget az ifjabb Carlo Pontinak.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Káprázatos szertartás volt.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Sophia Loren mindig is értett a fotósok nyelvén. 2014-ben be is állt közéjük, hogy kipróbálja magát egy kicsit a kamera másik oldalán.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Hogy a szépsége örök, arra nem kell bizonyíték. Mindegy, hogy melyik évből nézünk képet, Sophia Loren kifogástalanul fest, akárcsak ezen a tavalyi rendezvényen.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

A humora pedig szintén a régi.

Elfeledett fotók a ma 81 éves Sophia Lorenről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top