Sztárok

Lola és vőlegénye szakított

A fiatal énekesnő, Lola, és párja az első tervek szerint idén tartotta volna az esküvőt. A menyegző helyett azonban szakítottak.

Lola és a zenekarában dolgozó Bence kapcsolata több mint másfél évig tartott. A fiatalok tavaly, közel fél év együtt töltött idő után döntötték el, hogy összekötik az életüket. Bence megkérte Lola kezét, az esküvőről pedig azt mondták, nagy valószínűséggel idén nyáron tartják majd, de májusban mégis lefújták. 

2015.május 7. Színes ász napilap

Posted by Lola Hivatalos Rajongói Klub on Thursday, May 7, 2015

Lola elmondása szerint túl hamar költöztek össze, elsiették a dolgokat. “Megismerkedésünk után három héttel összeköltöztünk, ami utólag nem bizonyult jó ötletnek. Minden percünket együtt töltöttük. Együtt mentünk dolgozni, mivel a fellépéseimen hangtechnikusként dolgozik a mai napig. Aztán teltek a hetek, hónapok, és már nem tudtunk egymásnak mit mondani” – mondta szomorúan Lola az egyik hetilapnak. Lola azt is elárulta, borzasztóan fájó volt a szakítás, azt pedig még nehezebb volt végignéznie, hogy Bence elköltözik.

Lola és vőlegénye szakított

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top