Sztárok

Győrfi Pál szabályt szegett, és életet mentett

Győrfi Pál és Orodán Sándor túrázókat mentett.

Az Orodán Sándor–Győrfi Pál páros a a XX. Magyar Borok Útja Rally versenyén vett részt, amikor felfigyeltek rá, hogy egy kisfiú integet az út mellett.

“Nagyon sok autó volt előttünk, így elég későn lettem figyelmes a gyerekre, aki az út szélén stoppolt. Pali vezetett, szóltam neki, hogy forduljunk vissza, mert biztosan komoly gond lehet, ha egy kisfiú integet” – mesélte a Blikknek Orodán Sándor. 

Mint kiderült, az apuka – aki egyébként gyakorlott túrázó volt – rosszul lett, mert a hőség miatt az összes vizet, amit magukkal vittek, a gyereknek adta. És miután a túraútvonalon lévő két víznyerőhely kiapadt, ő már nem tudott inni, így kiszáradt. Miután a versenyben lévő autósoknak szabályellenes utasokat szállítani, Győrfi Pálék a stoppolás után még egy feladatot elvégeztek úgy, hogy a túrázók a hátsó ülésen ültek, de a következőt már kihagyták. Inkább épségben hazaszállították a bajba jutottakat.  A csúszás miatt azonban annyi büntetőpontot kaptak, hogy esélyük sem volt jó eredményt elérni. Viszont a verseny Fair Play-díját ezúttal ők vihették haza – írja a lap.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top