Sztárok

Thaiföldön modellkedik Nagy Alexa, az egykori Barátok köztös

Thaiföldön modellkedik a Barátok közt egykori Fekete Alíza. Nagy Alexa köszöni jól van, azt mondja, megtalálta, amit keresett.

A 30 éves Nagy Alexa még májusban ment hosszabb szabadságra a sorozatból. Akkor nem tudta, hogy merre is induljon, hol fog kikötni. Összepakolta a hátizsákját, és egy svájci kitérő után a thai fővárosban, Bangkokban állt meg, ahol modellként kapott munkát – írja a Blikk.

“Szerencsés vagyok, mert mindenhol vannak barátaim a nagyvilágban, leginkább Japán és Thaiföld között vacilláltam. Aztán Thaiföld lett belőle” – mondta a lapnak Alexa, aki csak régi barátnőjét ment meglátogatni, de aztán megváltoztak a dolgok. 

“Beköltöztem egy olyan lakásba, ahol két másik lánnyal lakom együtt. Az egyik egy magyar modell, a másik pedig egy thai divattervező. A divattervező lány éppen az új kollekcióját készítette, amikor megérkeztem, és megkért, legyek én az egyik modell, aki bemutatja a ruháit” – magyarázta Alexa, akiről ez után el is készültek fotók, és beindul a modellkarrierje is.

Thaiföldön modellkedik Nagy Alexa, az egykori Barátok köztös

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top