Sztárok

Így keresték a szerelem receptjét a magyar csatornák

Hamarosan új párkereső műsor indul az RTL Klubon Istenes Bence vezetésével, ami a csatorna ígérete szerint teljesen más lesz, mint az eddigiek. Ennek bejelentése pedig felidézte bennünk, milyen próbálkozásokat láttunk már arra, hogy a képernyőn szerelmek szövődjenek. Készítettünk is egy nosztalgikus összeállítást, és garantáljuk, kicsit te is besírsz majd azon, mi mindent láttunk már a kereskedelmi tévék betörése óta.

Szerelem első látásra

A magyar tévénézők először a “csiga” kettőn találkozhattak a társkereső műsor műfajával, amit Kósa L. Adolf hozott el nekünk. Aki nézett tévét a kilencvenes évek végén, soha nem fogja elfelejteni “ÁMOR FÖLDI HELYTARTÓJÁT”, ahogy a villanó szívecskéket sem, amik gombnyomásra gyúltak ki, és szökkentették szárba a szerelmeket a műsorba jelentkezők között. Bár a tévéképernyőn szövődött szerelmek általában nem tartósak, a Szerelem első látásra az a kivétel, amelyik erősíti a szabályt. Néhány éve ugyanis az egyik napilap megtalálta azt a párt, akiket több mint egy évtizede Kósa L. Adolf hozott össze, és együtt is maradtak. István és Krisztina egy évvel a műsor után összeházasodtak, és három gyermekük született.

Várom a párom

A TV2 örök emlékű műsorának csak gyengécske párja lehetett az RTL Klub Várom a párom című társkeresője. A klasszikus verzió: egy férfi vagy egy nő kérdéseire három ellenkező nemű jelentkező válaszolgatott, közülük választott a játékos. A műsorvezető pedig Szalay Kriszta volt. Az adásban szövődött szerelmekre nem emlékszünk, csupán néhány szuper idézet maradt fent a háziasszonytól az interneten: “úgy hallottam, kirándulni is tudsz”, “jó a hangod, kifejezetten az olasz nyelvekhez”.

Téged akarlak

A VIASAT sok tekintetben úttörő a magyar tévézésben. Náluk láttunk először valóságshow-t és szokatlan társkereső-műsort is. Ez utóbbi a Téged akarlak volt, aminek adásaiban három nő és három férfi találkozott egymással, akiket életmódszakértő, pszichológus és párterapeuta tanácsai alapján válogattak össze. És itt jött a csavar! A szerelemre éhes jelentkezőknek úgy kellett ismerkedniük egymással, hogy egyszerre csak egy érzékszervüket használhatták. Volt, hogy sötét szobában beszélgettek vagy üvegfalon át nézték egymást, de eltorzított hangot hallottak. Csak az utolsó találkozásnál derült ki, melyik randin kivel találkoztak. A műsor inkább szórakoztató volt, mint az igaz szerelem melegágya.

Így keresték a szerelem receptjét a magyar csatornák

Éden Hotel

Ha pedig már szóba kerültek a VIASAT újításai, akkor álljon itt az Éden Hotel. Az Éden Hotel stratégiai pártaláló műsor, nem klasszikus értelemben vett társkereső. Itt a tematikázás taktikázás és a fődíjig való eljutás volt a cél, annyira, hogy olyan szereplőt is láttunk, aki még akkor sem engedett a csábításnak, amikor egy számára vonzó személy kezdett ki vele. Ám a szerelem ebben a cudar világban utat tört magának. Az első évad Dani és Kriszta párosa a műsor után összejöttek. “Szűk baráti körömben azt szoktam mondani, ha a huszonötmilliós fődíjat nem is hoztam el, de a szerelem és az így átélt boldogság sokkal többet ér számomra” – lelkendezett akkor Éden Kriszta, aki másfél évig együtt volt az Éden Hotelben megismert szerelmével.

Így keresték a szerelem receptjét a magyar csatornák

Összeesküvők

Szintén csodálatos hajtása volt a hazai társkeresős műsoroknak az ÖsszeEsküvők, ami már nemcsak arról szólt, hogy lesz-e olyan pár, akik szerelembe esnek egymással, hanem a győzteseknek össze is kellett házasodniuk. A műsorban 12 lány költözött össze hat fiúval és azok édesanyjával, hogy társat találjanak és megnyerjék a lakást, autót és gyémántgyűrűt. A műsor győztese az Első emelet zenekarból ismert Kiki lánya, Csenge, és Peti lettek, akik 2012-ben összekötötték az életüket. Talán nem meglepő a fordulat, hogy másfél év után elváltak. “Ez szerintem nem kudarc. Én is elváltam, nem egy akkora dolog ez. Persze nem jó, mert Petit elfogadtuk, de ez két emberen áll. Ha ők nem jönnek ki hosszú távon, akkor jobb most elengedni, mint tíz év múlva” – nyilatkozta lánya válása kapcsán a zenész. Ám az ÖsszeEsküvők nem múlt el szép emlék nélkül. Tóth Szilveszter és Rózsa Renáta a műsorban ismerkedtek meg és együtt is maradtak utána. Az biztos, hogy két évvel a műsor után még egy párt alkottak, és azóta sem hallattunk arról, hogy szakítottak volna.

Csenge és Peti másfél évéről galériánk is van, ezt itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

Házasodna a gazda

Szintén túlment a szimpla párkeresésen a Házasodna a gazda című műsor, amiben mint címe is mutatja, a vidéken dolgozó férfiak menyasszonyt kerestek maguknak. A szerelem receptje itt az volt, hogy a négy legszimpatikusabb gazda kiválaszthatott maga mellé három városi lányt, akikkel összeköltöztek. Érdekes módon kiderült, ez nem jó kiindulási pont egy tartós párkapcsolathoz. Még a játék végén megmaradt egyetlen pár sem bírta néhány hónapnál tovább. A legkisebb királyfit jelképező Tomi gazda a műsor után nem bírta, hogy Enikő hercegnő semmit nem csinál egész nap, míg a családban mindenki más dolgozik, így hazaküldte a városba a lányt. “Enikőben sok félelem volt, nem akarta elhagyni a munkáját, a családját, a fővárost. Én pedig nem akartam távkapcsolatban élni. Szeretetben váltunk el, tartjuk a kapcsolatot!” – mondta a szakítás után Tomi gazda, akiről a legfrissebb információ, hogy két éve húsboltot nyitott.

A Nagy Ő

A TV2 indította az első olyan társkereső műsort, amiben ismert ember is szerepelt, a Nagy Ő-t. Elsőként Noszály Sándor teniszező osztogatta a rózsákat, aminek akkora sikere lett, hogy később Molnár Anikó és Gyursánszky Gábor is megpróbálkoztak ezzel. Ám sajnos emlékezetes szerelem ezekben a műsorokban sem szökkent szárba, sőt az ismert párra vágyó hölgyek és urak közül sem sikerült senkinek megmaradnia a médiában. De Molnár Anikó legalább lecserélhette VV vezetéknevét, Nagy Ő-re.

Így keresték a szerelem receptjét a magyar csatornák

Szerelem a láthatáron és Édesnégyes

Ezt a két műsort muszáj egy helyen kezelni, hiszen a koncepció annyira hasonló volt, hogy könnyű összekeverni őket. Nagyon fontos különbség azonban, hogy az Édesnégyes a TV2-n futott, és Cseke Katinka és Szabó Zsófi mellett két férfi (Kozsó és Zana József – igen, Ganxsta Zolee apja) szerepeltek benne. A Szerelem a láthatáron pedig a VIASAT-nak volt a próbálkozása, amiben Völgyi Zsuzsi, Elbert Alexa, Fehér Adrienn és Bencsik Tamara magánélete volt középpontban. A cél az volt, hogy ezen sztárok párra leljenek. Nem fogod elhinni, de ez végül nem jött össze. Mindenesetre a tévénézők számára megnyugtató volt látni szingli sztárokat, akik egyedül vannak, és a képernyőn vállalják, hogy párt keresnek maguknak. Talán a legemlékezetesebb momentum az volt, mikor Szabó Zsófi az Édesnégyesben kikötött Varga Balázs mellett, akiről kiderült, pornófilmekben szerepelt.

Alekosz, Delhusa Gjon és Benkő Dániel

Vajh mi lehet a közös ebben a három úriemberben? Hát persze, hogy az, hogy olyan kapós szingli férfiak, akiknek nők százai keresik a kegyeiket. Legalábbis egy-egy műsor erejéig. A magyar televíziózás talán egyik legsötétebb korszaka volt, amikor ez a három se nem fess, se nem fiatalember a képernyőn kereste hű hitvesét inkább kevesebb, mint több sikerrel. Alekosznak például annyira jött be az élet, hogy egy napig járt együtt választottjával, Veronikával, ahogy a műsor vége a románcuk befejezését is jelentette.

Megdöbbentő, de Delhusa Gjon sem volt szerencsésebb, aki az állattenyésztéssel foglalkozó Violetta mellett nem találta meg a szerelmet. A műsor után gyorsan szakítottak, Gjon pedig hasonló sebességgel talált magának egy olasz nőt, majd arról szóltak a hírek, hogy egy nála 40 évvel fiatalabb lánnyal jár. Ennek a kapcsolatnak idén januárban lett vége. A triumvirátus harmadik tagja sem büszkélkedhetett sikeresebb párkapcsolattal. Benkő Dániel szívét a műsor kedvéért a Szlovákiában élő Andrea rabolta el, aki a finálé után érdekes módon hazaköltözött, ahelyett hogy oltár elé állt volna a zenésszel.

Így keresték a szerelem receptjét a magyar csatornák

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top