Sztárok

Nóci visszatérő dala megölte a 90-es éveket

Nóci azóta, hogy pár hónapja bejelentette, köszöni szépen, nagyon boldogan éli az életét, folyton a médiában haknizik. Most pedig egy olyan dologgal állt elő, amitől te és a 90-es évek is elsírjátok magatokat.

A Való Világ egykori műsorvezetője, úgy tűnik, eldöntötte, visszatér a köztudatba. Az elmúlt időben már Hajdú Péter stúdióját is megjárta, most pedig újnak tűnő dallal rukkolt elő. Nóci tizenhárom éven keresztül pihentette énekesi karrierjét, hogy visszatérjen a “Lehet, hogy ő” című slágernek szánt művel, melyben arról énekel, hogy megváltozott, és él gondtalan.A szerzeményben Nóci olyan csodálatos rímpárokat is elpattint, mint: “ez a buli nem így működik, támadnak, próbálkoznak, a szívem sose bűvölik”. Természetesen mindezt autotune-nal és szintialáfestéssel. A legszebb pedig az egészben, hogy Nóci valójában egy régi E-mail dalt porolt le és hasznosított újra.

“Reneszánszát éli a kilencvenes évek stílusa. Április táján többen megtaláltak, miért nem csináljuk meg újra az E-mailt, hiszen az egyre nagyobb retrólázban sokan visszatérnek a régiek közül. Akkoriban sodort a sors a végtelenül tehetséges John Voitek mellé. Elmondtam, mi a stílusom, és pár napon belül a kezemben volt a produktum, ami fantasztikus lett” – mesélt a Borsnak visszatéréséről Nóci, akinek “friss” produktumát itt te is meghallgathatod:

Itt pedig az eredeti E-mail verziót is meghallgathatod:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top