Sztárok

Válásuk bejelentése után együtt lazít Ben Affleck és Jennifer Garner

Csak pár nap telt ez azóta, hogy Jennifer Garner és férje, Ben Affleck, tudatták a világgal: véget ért a házasságuk. Ennek ellenére a pár most együtt utazott a Bahamákra nyaralni.

Úgy tűnik, Jennifer Garner és Ben Affleck lesznek a következő Gwyneth PaltrowChris Martin páros. Az egykori szerelmesek ugyanis annak ellenére, hogy úgy döntöttek, elválnak, nagyon szoros és jó kapcsolatban maradtak. Ben Affleck és volt kedvese a héten jelentették be válásukat, ám máris elutaztak egy családi nyaralásra három gyermekükkel együtt.

A pár egyik barátja a US Weekly magazinnak mesélt az utazásról. “Amint véget ért a suli, elvitték a gyerekeket Los Angelesből. Évek óta a Bahamákra járnak. Az ottani otthonuk nagyon privát, és sokat jelent számukra”magyarázta Ben Affleckék ismerőse, aki azt is hozzátette, a pár Gwyneth Paltrow és Chris Martin nyomdokaiban szeretne járni.

Válásuk bejelentése után együtt lazít Ben Affleck és Jennifer Garner

Olyan válást szeretnének, mint az övék volt. Úgy érzik, nagyon fontos, hogy felnőtten viselkedjenek ebben a helyzetben, és minél jobban megóvják gyermekeiket. Azt szeretnék, ha a gyerekek élete nem változna a szakítás miatt” – mondta az informátor.

Jennifer Garner és Ben Affleck a hét elején – tizedik házassági évfordulójuk után egy nappal – közös közleményben tudatták a nyilvánossággal, hogy válnak: “Hosszú és körültekintő mérlegelés után meghoztuk azt a nehéz döntést, hogy elválunk. Továbbra is szeretjük egymást és barátok maradunk, közösen neveljük majd a gyermekeinket, akiknek magánéletét, kérjük, tartsák tiszteletben. Ez lesz az egyetlen közleményünk ezzel a privát, családi üggyel kapcsolatban. A megértést köszönjük.”

Jennifer Garnerről és Ben Affleckről készült galériánkat itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top