Sztárok

Palik László titokban hazajött

Palik László két fiával érkezett haza Magyarországra, a reptéren első házasságából született nagylánya várta – írja a Blikk.

A Blikk információi szerint Palik László és családja Mallorcán kezdett új életet. “Mallorcáról jöttünk haza a párommal, s ugyanarra a repülőre foglaltunk jegyet, mint Palikék. A felesége viszont nem volt velük” – mondta egy informátor. Egy másik, neve elhallgatását kérő személy pedig így nyilatkozott: “Egy helyen sportolnak a gyerekeink, így sűrűn találkozom velük. Teljesen hétköznapi család benyomását keltik, mindig közvetlenek. Ha csak tehetik, Laci és Anikó együtt viszik a srácokat óvodába, iskolába. Egymás között mindig magyarul beszélnek, de a fiúk spanyolul és angolul is folyékonyan tudnak, ahogy Anikót is hallottam már mindkét nyelven társalogni” – mondta az illető.

Palik László titokban hazajött

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top