Sztárok

Katie Holmes hasonmásával jár Tom Cruise – fotók

Amikor Tom Cruise párkeresési szokásairól van szó, bármit elhiszünk neki. Még azt is, hogy új barátnője nem véletlenül hasonlít annyira a volt feleségére.

Az amerikai Star magazin szerint Tom Cruise a filmje produkciós asszisztensével került közelebbi kapcsolatba, és a munka után eljárnak vacsorázni, vagy csak leülnek és órákig beszélgetnek. A 22 éves Emily rajongása pedig a stábtagok szerint egyértelmű, hiszen lényegesen többet van Tom Cruise közelében, mint arra szükség lenne.

Ezt a galériára kattintva meg is nézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

A közös képeiket nézve pedig erősen olyan érzése lehet mindenkinek, mintha már látta volna ezt a jelenetet, talán kicsit másképp – és ez nem véletlen.

2010-ben Katie Holmesszal és 2015-ben Emilyvel
2010-ben Katie Holmesszal és 2015-ben Emilyvel

A Katie Holmes és Emily közötti hasonlóság olyan jelentős, hogy egyesek már azzal viccelődtek: a tudomány megszállottjaként ismert Tom Cruise talán klónoztatta az exfeleségét.

Katie Holmes hasonmásával jár Tom Cruise - fotók

 Még a járásuk és a mozdulataik is ugyanolyanok.

Katie Holmes hasonmásával jár Tom Cruise - fotók

A Star magazin értesülései szerint Tom Cruise csak arra az időre hagyja magára Emilyt, ameddig a jelenetét leforgatja, aztán siet vissza hozzá. Nem a Mena című film forgatásán ismerkedtek meg, korábban Emily már dolgozott Tom Cruise-zal a Mission: Impossible Rogue Nation készítésekor.

Novemberben már az UsWeekly magazin beszámolt arról, hogy Tom Cruise a filmje egyik asszisztensével flörtöl, azt megelőzően pedig már készült a filmsztárról és Emilyről közös kép, de akkor még senkinek nem tűnt fel az Emily és Katie Holmes közötti hasonlóság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top