Sztárok

Zimány Linda leleplezte önmagát – videó

Zimány Linda csak játszott egy telefonos applikációval, mikor véletlenül felfedte igazi énjét. Most már végre tudjuk, ki is valójában az egykori Briney Spears-hasonmás.

Zimány Linda egyike azoknak a hírességeknek, akiket nehezen lehet jellemezni. Hiszen kicsoda és micsoda is pontosan ő? Láttuk már modellként, a Sugarbird márkának divattervezője, de színésznői ambíciókat is dédelget, és szépségversenyt is nyert már. Ám most végre egy videó segítségével rájöttünk: Zimány Linda a magyar Doktor Szöszi, erre az összefüggésre pedig ő hívta fel a figyelmünket.

A modell ugyanis csinált magáról egy videót, amin a film egyik jelenetét adja elő, ezt nézve pedig megvilágosodtunk. Hiszen nemcsak küllemre felelne meg az elvárásoknak Zimány Linda, hanem ő is jogászhallgató. Már 2004 óta. A legutóbbi információk szerint, bár Lindának már megvan a legtöbb vizsgája, a doktori címet még nem sikerült megszereznie. Most pedig Zimány Linda számára szinte minden adott, hogy valóban Doktor Szöszivé váljon, hiszen már egy éve Amerikában él, így akár befejezhetné az egyetemet ott, ahol nagy elődje diplomázott. Bár ez jelenleg valószerűtlennek tűnik, a modell ugyanis most arra koncentrál, hogy divatmárkáját népszerűsítse a tengerentúlon.

Itt megnézheted Zimány Linda fontos videóját:

Legally blonde????????????????????????????LOL I love dubsmash???????? #dubsmashmania

A video posted by Linda Zimany (@lindazimany) on

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top