Sztárok

Íme, a legfrissebb fotó a várandós Tatár Csilláról

Tatár Csilla a hét elején osztotta meg nagy boldogságát a nyilvánossággal, hogy édesanya lesz. Most pedig azt is elárulta, hogyan kapcsolódik ki munka előtt.

Tatár Csilláról eddig is tudtuk, hogy a sport fontos szerepet játszik az életében, az MTVA műsorvezetője gyakran posztolt fotót arról, hogy futni megy. Ám a várandóssága negyedik hónapjában járó kismamának most erről egy időre le kell mondania, ez viszont nem azt jelenti, hogy hanyagolja a sportolást. Tatár Csilla jelenleg jógával kapcsolódik ki, így készül fel, és lazul el egy-egy adás előtt. Szerencsére erről fotót is posztolt, így láthatjuk, milyen szépen gömbölyödik a műsorvezető pocakja.

Tatár Csilla már hosszú ideje vágyott egy kisbabára, azonban sokáig nehézségei voltak azzal, hogy teherbe essen, ám ma már boldogan várja a jövőt és a pici érkezését. “Tudom, hogy közhelynek hangzik, de most semmi más nem érdekel, csak az, hogy a pici egészséges legyen. A hozzám közelállók tudják, mennyire régóta vágytam arra, hogy kisbabám legyen, így egyelőre nem foglalkozom azzal, hogy fiú lesz vagy lány, csak az egészsége számít”mesélte nekünk Tatár Csilla, azt követően, hogy bejelentette várandósságát. Az MTVA műsorvezetője azt is elárulta a Nők Lapja Cafénak, hogy amíg állapota engedni, szeretne dolgozni is.

Relax Gyöngyivel a Nagy-Szín-Pad! elődöntője előtt.:) Este pedig élő adás az A38 hajóról és az Akváriumból!:) Padma Jógastúdió

Posted by Tatár Csilla on Thursday, May 21, 2015

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top