Sztárok

Válik feleségétől Seres Dani, a Jóban Rosszban sztárja

Élete egyik legnehezebb időszakát éli most Seres Dani, akit a Jóban Rosszban rajongói Fehér Rolandként ismernek. A színésznek ugyanis tönkrement a házassága, a válásról a FEM3 műsorában mesélt.

Seres Dani és felesége úgy döntöttek, elválnak. Az asszony már el is költözött kétéves kisfiukkal a közös otthonból, ahol most a Jóban Rosszban színésze egyedül lakik. Seres Dani erről a nehéz helyzetről mesélt a FEM3 Caféban. “Itt egy férfi meg egy nő válik alapvetően, nem pedig egy anya meg egy apa, és ezt nagyon nehéz elválasztani” – kezdte a Jóban Rosszban sztárja, aki hozzátette nagyon megnehezíti a helyzetet, hogy, akik közel állnak hozzájuk, rengeteg tanáccsal látják el őket. “Bár jót akarnak, nagyon sokat tudnak rontani” – magyarázta a színész, akit láthatóan nagyon megviselt ez a helyzet, ám egykori párjával ebben a szituációban is figyelnek arra, hogy gyermekük a legkevésbé sérüljön. “A mi fiunk feje fölött nem volt egyetlen hangos szó sem, azt hiszem, hogy talán ez az egyetlen, közel eddig a pillanatig, amit jól csináltunk”beszélt válásáról Seres Dani.

A Jóban Rosszban színésze arról is mesélt, munkája sokat segít neki abban, hogy fel tudja dolgozni a válást. Nemrég szerepet kapott a Caligula című darabban, így a színpadon sok feszültséget tud levezetni. “Ilyenkor értelemszerűen az ember tele van dühvel, nem érti ezt a folyamatot, és fontos, ha van egy ilyen platform, ahol az egészet ki lehet kiabálni, sírni, röhögni”árulta el Seres Dani.

A teljes riportot a videóra kattintva megnézheted:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top