Sztárok

Őssejtbotrány: Fásy Ádámot elítélte a bíróság

Fásy Ádámot az igazságszolgáltatás felfüggesztett elzárásra ítélte az őssejtbotrányban – tudta meg a Hír24.

A bíróság ítéletet hozott a 2012 óta húzódó őssejtperben, melynek egyik vádlottja Fásy Ádám volt. A Hír24 információi szerint Fásy Ádámot 10 hónap elzárásra büntették, két évre felfüggesztve. P. Imre műgyűjtő, elsőrendű vádlottat 10 hónap szabadságvesztésre ítélték, két évre felfüggesztve, S. István plasztikai sebész egy év két hónap elzárást kapott, három évre felfüggesztve. Yurij Baltaytis professzor másodrendű vádlottat 10 évre kiutasították Magyarországról, asszisztensét pedig egy év két hónap elzárásra ítélték, szintén felfüggesztve.

Az ügyészség három évvel ezelőtt indított eljárást kilenc ember, köztük Fásy Ádám ellen, csalás bűntette miatt. A vád szerint az IRM Magyarország Nemzetközi Biotechnológiai és Őssejt Központ Zrt. kaposvári klinikáján engedély nélkül végeztek őssejtkezeléseket. Annak ellenére, hogy az IRM Zrt.-nek csak az őssejtek levételére és tárolására volt engedélye, terápiás célra nem használhatták volna fel azokat. A páciensek kezelésenként ötmillió forintnak megfelelő összeget fizettek.

Fásy Ádámot elítélte a bíróság

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top