Sztárok

Madonna életében ennél rosszabbul még nem sült el csók – videó

Madonna talán még soha nem hozta magát annyira kellemetlen helyzetbe, mint a hétvégén a Coachella fesztiválon. Az énekesnő megcsókolta partnerét a színpadon, aki ennek látványosan nem örült.

Madonna nevéhez már jó pár emlékezetes színpadi csók köthető, egy időben előszeretettel tapasztotta a száját az éppen aktuális tinisztárokéra, mint Britney Spears vagy Christina Aguilera. Vélhetően Madonnának az a tapasztalata, hogy akit ő, mint a pop királynője kinéz magának, az ettől önfeledten boldog lesz. Így nagyon meglepődhetett, amikor kiderült, hétvégi fellépő társa, Drake egyáltalán nem ezen “szerencsés kiválasztottak” táborát erősíti. Madonna és a 28 éves zenész éppen befejezték közös előadásukat, amelynek a végén csattant volna az a bizonyos csók. Ám mintha túl hosszúra sikeredett volna és szegény fiú már-már a fulldoklás szélére került. Természetesen az esetről videó is készült, amin látszik, Drake elkeseredetten próbál ellenkezni, majd elborzadt arccal törölgeti a száját. Ennyire kínos pillanatokat a 2000-es évek romantikus tinivígjátékai óta nem láttunk. Már várjuk, hogy megjelenjen a közlemény arról, hogy ez egy előre megbeszélt show-elem volt, amit pontosan így terveztek.

Itt pedig emlékezzünk meg a legendássá vált hármas csókról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top