Sztárok

Éden Hotel: Berki felkarolta titokzatos nőismerősét

Újra feltűnt Berki Krisztián titokzatos nőismerőse a lapokban, ezúttal az derült ki, hogy Berki cége foglalkoztatja a hölgyet.

Bár már korábban is lehetett olvasni róla, hogy Berki Krisztián az Éden Hotel forgatása alatt összejött egy stábtaggal, aztán pedig, hogy a nőt kirúgták a TV2-től, Berki mindkettőt cáfolta. A Bors információi szerint viszont a nőt valóban kirúgták, sőt a lap szerint ennek pont az Éden Hotel műsorvezetője az oka, de ezt cáfolták a csatornánál. “”Március vége óta a gyártó cég nem dolgozik az említett hölggyel. A nézeteltérés azonban nem Berki miatt alakult ki, hanem egészen más jellegű emberi konfliktus miatt, de a vita részleteit nem szeretnénk kiadni, mert az nem volna elegáns a hölggyel szemben – közölte a csatorna sajtóosztálya.

Érdekesség, hogy a nőnek ezután nem más, mint Berki Krisztián adott munkát, aki viszont nem tudta, hogy elbocsájtották a TV2-től. “Nem tudtam, hogy elbocsájtották a cégtől, úgy tudtam, hogy lejárt a szerződése. Mindenesetre, mivel tudom, hogy jó munkaerő, egyértelmű volt, hogy szeretnék vele továbbra is együtt dolgozni. Egyébként nem ő az egyetlen, akinek munkát ajánlottam” – mondta el Berki Krisztián.

Berki Krisztiánról készült képgalériánkat itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top