Sztárok

Damu Roland máris visszatért a képernyőre

Damu Roland börtönből szabadulása után pár nappal már visszatért a képernyőre. Az RTL Klubnak adott interjút, amiben nemcsak arra kerített sort, hogy börtönélményeiről és Vajna Timiről beszéljen, de még egy váratlan, újabb lánykérést is belesűrített.

Damu Rolandra nagyon mozgalmas időszak vár. A Jóban Rosszban egykori szereplője májustól visszatér a színpadra, szinkronszerepekre is kapott felkérést, és ezen felül a bíróságra is újra visszatér, ugyanis perújrafelvételt kér. “Ha bárki azt hitte, hogy három évet leülök ártatlanul a börtönben, az nagyot tévedett” – jelentette ki határozottan az RTL Klub riporterének, hiszen az embereket ok nélkül szokták elítélni, ugye. Ám azt is elárulta, Vajna Timinek nincsen félnivalója tőle. “Nem foglalkozom vele. Annyira nem érdekel, mint az a kis szúnyog, amelyik éppen valahol mást csíp meg. De a dolgot nem hagyom annyiban.”  Mindent értünk, ám úgy tűnik, valamennyire talán mégis többet foglalkozik Andy Vajna feleségével, mint egy rovarral.

Azonban Damu Roldand saját nejével is törődik, a három év alatt mindennap leveleztek és hetente beszéltek telefonon, szerelmüket pedig Isten színe előtt szeretnék újra megpecsételni, így a színész az RTL kamerái előtt kérte meg ismét a hölgy kezét. “Megtennéd, hogy templomban még egyszer hozzám jössz feleségül?” – tette fel a kérdést Damu, amire igenlő válasz érkezett. A házaspár ezt követően nyugalomra és gyerekekre vágyik.

A teljes Damu Roland interjút a videóra kattintva megnézheted:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top