Sztárok

Aleska Diamond valami olyanra készül, amilyet nőtől még nem látott a világ!

Aleska Diamond impozáns díjainak sora egy új kitüntetéssel gazdagodhat. A Celeb vagyok, ments ki innen! egykori versenyzője ugyanis a Guinness-rekorderek népes táborához szeretne csatlakozni.

Aleska Diamond közösségi oldalán nagyon sejtelmes poszt jelent meg. Az egykori felnőttfilmest egy helikopter mellett fotózták le, a képhez pedig azt írta, valamire nagyon készül. Nem bírtuk ki, fel is hívtuk gyorsan Aleska Diamondot, hogy kifaggassuk, mi lehet az, amihez egy helikopterre és rá van szükség. “Nagy dobásra készülök. Egy olyan ugrást fogok végrehajtani, amilyet Magyarországon még senki nem csinált, a világon pedig eddig csak férfiak próbálkoztak meg vele”árulta el Aleska Diamond, aki hozzátette, ha sikerrel jár, az Guinness-rekord is lehet. “Bevallom, nem vagyok félős típus, de mikor a csapattal végigvettük, hogy mit fogok csinálni, kicsit megijedtem. Ráadásul néhány orvosi vizsgálatot is el kell majd végezni rajtam előtte” – tetézte kíváncsiságunkat Aleska, aki azonban ennél többet nem mondott el a különleges mutatványról.

Mivel a Celeb vagyok, ments ki innen! sztárja már több mint egy éve foglalkozik légtornával, mi hulahoppkarikákat vizionálniuk a levegőbe. Lehet, hogy valami ilyesmit fog bemutatni zuhanás közben? Tűkön ülünk.

http://aleskadiamond.tumblr.com/post/107812572430/annal-felemelobb-erzes-nincs-mint-visszaolvasni

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top