Sztárok

Éden Hotel: összomlott éjjel az egyik játékos

Olyan összeomlást láttunk kedd este az Éden Hotelben, amilyenre még nem volt példa. Beus borult ki, olyan drámai dolog történt ugyanis, amit képtelen volt feldolgozni: eltűntek a plüssállatok.

Már előre félek a naptól, mikor Beust kiteszik az Éden Hotelből verekedés miatt, mert bölcs Naomi távozása óta ő a legesélyesebb arra, hogy kitörölhetetlen nyomokat hagyjon bennem. Arra a hisztériázásra, amit kedden bemutatott, biztos, hogy még sokáig emlékezni fogok. Beuson ugyanis a többi játékos brutális bosszút állt, mert a lány Fekete Angyalként hazazavarta Mariannt. A drámát követően Loki és Patrik fejéből pattant ki a zseniális ötlet, hogy büntessék meg ezért az AIDS ellen kézfertőtlenítővel védekező lányt. Egyértelműnek tűnt, hogy Beus számára a legnagyobb fájdalmat azzal okozhatják, ha imádott plüssállatait felakasztják, és elrejtik. Ám nem sokáig lehettek büszkék tettükre, Beus ugyanis annyira kiborult ettől, hogy perceken keresztül úgy zokogott, mint egy kislány, és végül az Éden Hotel lakóinak egy emberként kellett vigasztalniuk.

A videóra kattintva megnézhetitek, hogyan vált óvodává a TV2 taktikai valóságshow-ja:

Ahhoz pedig, hogy átérezzétek ti is, mekkora dráma volt a lány számára, hogy játékaival kegyetlenkedtek, nézzétek meg galériánkban, hogyan költözött be velük az Éden Hotelbe:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top