nlc.hu
Sztárok
Éden Hotel: Pamela Andersont utánozzák a lányok – galéria

Éden Hotel: Pamela Andersont utánozzák a lányok – galéria

Vízimentő Gergő megérkezése nemcsak az Éden Hotel lakóit ihlette meg, hanem a készítőket is. Így péntek este, a párválasztó előtt a lányok egy nagyon szexi, Pamela Anderson ihlette, fürdőruhás bemutatót tartanak majd a srácoknak. Szerencsére erről már néhány fotónk is van.

Nem is tudtuk, mi hiányzott eddig az Éden Hotelből, de Gergő beköltözésével rájöttünk. Van tengerpart, napsütés és homok, még sincs Baywatch-faktor. Ám ennek az ínséges időnek vége. Az Éden Hotel nagybetűs hősei, a fiúk már kipróbálták a héten, hogy ki tudják-e menteni párjaikat a medencéből, péntek este pedig a lányokra kerül a sor. Utóbbiak természetesen nem pancsolni fognak, hanem megpróbálják leutánozni Pamela Anderson szexi mozdulatait a 90-es évek legendás sorozatából. A feladatot természetesen Mariann és Snjezi kisujjból kirázzák, meglepetést inkább Nóri tartogat, akiből előtör dögösnek hitt énje. Persze nem kell félni, egy ilyen jó móka sem marad Adri-féle hiszti nélkül. Mióta kiderült ugyanis, hogy felszedett pár kilót, felmerült benne, hogy nem elég csinos, ezért elsőre bojkottálni szeretné a fürdőruhára vetkőzős feladatot, de határtalan örömünkre, sikerül meggyőzni és ceruzaszoknyában mégis hajlandó parádézni a medence szélén.

Galériánkban egy kis ízelítőt kaphattok arról, mi történik, mikor az Éden Hotel lányai azt hiszik, a Baywatch kameráit bűvölik:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top