Sztárok

Életveszélyes mutatványokat hajt végre Aleska Diamond

Aleska Diamond gyermekkorában légtornász szeretett volna lenni, most úgy döntött, megvalósítja régi álmát.

Mivel már kissé túlkoros ahhoz, hogy jelentkezzen az artistaképzőbe Aleska már több mint egy éve magánúton képzi magát. Jövő héten pedig fel is lép az Exit Cirkusszal. “Elég sok gyakorlatot szereztem már az elmúlt években a karikával a levegőben, de először volt lehetőségem kipróbálni  a gurtnit is Kiss Gábor artista segítségével. Hatalmas élmény volt számomra. Gáborral abszolút egymásra voltunk utalva, hiszen, hol ő tartott engem, hol én őt. Bevallom a csuklóm meg is érezte ezt, mert most iszonyatosan fáj, és tiszta véraláfutás” – mesélte a Blikknek Aleska Diamond, aki spárgában fejjel lefelé tartotta partnerét a magasban, és később is biztosítókötél nélkül ment fel gyakorolni.

Életveszélyes mutatványokat hajt végre Aleska  Diamond

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top