Sztárok

Csemer Boggie, A Dal győztese: “Ők adtak erőt az elmúlt hónapokban”

A Dal 2015 nyertesét a győzelme utáni reggelen értem el telefonon. Boggie a beszélgetés alatt nagyon visszafogott, szerény volt, de emellett igazán határozott.

Hogy érzed magad most, A Dal döntője után?

Hihetetlenül boldog vagyok és nagyon hálás a nézőknek, amiért engem tartottak a legérdemesebbnek arra, hogy képviseljem Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Mennyire voltál felkészülve arra, hogy te nyersz?

Természetesen benne volt a pakliban, mivel a korábbi adásokban is magas pontszámokkal jutottam tovább. De igazából szombaton, mikor színpadra álltam készen voltam mindkét lehetőségre. Csak a dalomra koncentráltam és arra, hogy már így is sikerült eljuttatnom az emberekhez.

Hogyan ünnepelted a győzelmet?

Sajnos még nem volt rá időm. A Dal döntője után azonnal rengeteg interjút kellett adnom, így pont a zenésztársaimra maradt a legkevesebb időm, de tervezzük, hogy egy vacsora mellett ünneplünk majd.

Elképesztő hónapok vannak a hátad mögött. Kik támogattak a verseny során?

A zenésztársaim, a menedzserem, a kiadóm, a családom és a férjem. Csupa olyan ember, akiket maximálisan szeretek, tisztelek, és jó szakembernek tartok. Ők nagyon sok erőt adtak nekem a fellépések során.

Egy kevésbé populáris közegből érkeztél A Dal 2015-be, a környezetben nem kaptál emiatt kritikákat?

Egyáltalán nem, nagyon támogatott mindenki. De az is fontos, hogy a Wars for Nothing nem kifejezetten az Eurovízióra készült, hanem már a második lemezemen szerepelt. Így igazán hitelesen tudtam előadni, nem kellett emberileg és zeneileg sem kompromisszumot kötnöm.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A döntőben Rúzsa Magdi mégis kritizálta a háttereteket, azt mondta legyen letisztultabb, kevésbé direkt. Egyetértesz vele?

Rúzsa Magdinak teljesen igaza volt abban, amit mondott, mi már korábban szerettük volna még letisztultabbá tenni a vetítést, de nem maradt rá elég időnk.

A ruhádon is változtattál, miért?

Már korábban elhatároztam, hogy ha bejutok a döntőbe, akkor ünnepélyesebb ruhában állok majd színpadra. Ráadásul a kék szín számomra a tisztaságot, békét jelképezi. Az előző bőrruha a harcos nő énemet domborította ki, az új pedig határozott békét hozó oldalamat mutatta meg.

2011-ben már szerepeltél a Csillag születikben. Az a tapasztalat segített neked most A Dalban?

Igazság szerint akkor még nagyon a pályám elején voltam, és összesen kétszer volt lehetőségem énekelni, ezért nem maradt meg túl mély emlékként, nem érzem nagyon fontos állomásnak a karrieremben. Sokkal fontosabbnak érzem az azóta eltelt időt, számos koncerten vagyok túl, így ebben van már rutinom, a fellépéseimet A Dalban is úgy fogtam fel, mintha koncerten lennék.

Külföldön, konkrétan Franciaországban is nagyon népszerű vagy. Nem gondoltál még arra, hogy odaköltözöl?

Egyáltalán nem szeretném elhagyni Magyarországot, túl rövid az élet ahhoz, hogy idegenekkel éljük le. Büszke vagyok arra, hogy budapesti vagyok és magyar, és innen is sikerült nemzetközi sikert elérnem  Az internetnek köszönhetően úgy vélem, nem szükséges elhagyni a hazánkat azért, hogy a világ többi pontján is megismerjenek. (Boggie Parfüm/Nouveau Parfum, című videoklipjét több mint 30 millióan látták szerte a világon – a szerk.)

Palya Bea azt mondta a dalodról, számára arról szól, hogy az önmagával folytatott harcokat kell megszüntetnie. Számodra mit jelent a Wars for Nothing?

Nagyon tetszett, amit Bea mondott. Egyetértek vele abban, hogy az első lépés a béke felé, ha önmagunkkal rendben vagyunk, és örülök, hogy többféleképpen értelmezik a dalomat. Azt látom, hogy a mai világban tiszta, szép, erős üzenetű dalok kellenek, amelyeknek van mondanivalójuk, ezzel lehet csak változást elérni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top