Sztárok

VV7: Anett meglepő kijelentést tett Robinról

VV Anett életét teljesen felforgatta az a pár nap, amit a VV7 villájában töltött. Az egykori villalakó instant szerelembe esett Robinnal, akivel mindenképp folytatni szeretné a kapcsolatot a kinti világban.

Nem gondoltuk volna, de a VV7 utolsó hetében új szerelem szökkent szárba. Végre Robinnal is történt valami emlékezetes dolog, hiszen egy este alatt összejött, és szerelembe esett az exvillalakó VV Anettel. “Mikor megláttuk egymást Robinnal, olyan volt, mintha száz éve ismernénk egymást. Nem volt kínos feszengés, mint általában, mikor randira megy az ember, teljesen egy hullámhosszon voltunk” lelkendezett VV Anett, majd elárulta, azt sem tartja kizártnak, hogy komolyra forduljon a kapcsolata Robinnal.

VV7: Anett elmondta az igazságot Robinnal való kapcsolatáról

“Nagyon várom már a vasárnapot, mikor újra találkozhatunk. Magamat sem értem, de teljesen odavagyok érte. Három éve nem volt komoly kapcsolatom, és nem is találkoztam olyan fiúval, aki ennyire megmozgatott volna” – folytatta a VV7 vendége, aki azt is hozzátette a Robinnal köztük lévő korkülönbség azért zavarja. “Soha nem volt még nálam fiatalabb pasim, de szerencsére ez Robinon nem is érződik. Ráadásul én már nem csak flörtölésre keresek párt, szeretnék már megállapodni”vallotta meg VV Anett, aki úgy jellemezte Robinnal való párnapos kapcsolatát: olyanok, mint egy nyugdíjas házaspár. Ennek alapján úgy tűnik, Anett és Robin nem is instant szerelembe estek, hanem négy nap alatt évtizedeket ugrottak előre az időben. Csak nem egy visszafelé fejlődő, Benjamin Button kapcsolat lesz az övék? 

Mutatjuk, hogy az egyébként nem gyerekes Robinból, mit hozott ki a mindent elsöprő szerelem:

VV7: Anett elmondta az igazságot Robinnal való kapcsolatáról
Nagy Feró vérig sértette rajongóját. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top