Sztárok

Oscar 2015: Lady Gaga 4 perc 3 másodperc alatt énekelt le mindenkit a színpadról

Vége az egykoron húsruhában botrányt keltő Lady Gagának. Az Oscar-gála színpadán szimfonikus zenekarral, hófehér estélyiben fellépő énekesnő már kicsit sem hasonlított egykori önmagára. Lady Gagának jót tett az imidzsváltás, amivel nemcsak a közönséget és a Twitter népét ejtette ámulatba, de még egykori utálóinál is elérte 4 perc 3 másodperc alatt, hogy megszeressék. Julie Andrews pedig könnyek között borult a nyakába.

Karrierje 2005-ös indulása óta hosszú utat járt be Lady Gaga, s ezt eddig leginkább bizarr holdjárókban és megmagyarázhatatlan ruhakölteményekben tette. Az egykori botrányhősnőnek azonban nyoma sem volt a magyar idő szerint vasárnap hajnalban megrendezett Oscar-gálán, ahol egy igazi díva varázsolta el az A-listás közönséget, A muzsika hangja című, alapműnek számító musical betétdalával. Az 1965-ben, pontosan ötven éve Julie Andrews csilingelő hangján világhírnévre szert tett dalban Lady Gaga végérvényesen levedlette magáról egykori extrém, polgárpukkasztó imidzsét (de azért még villantott egy vegyvédelmi kesztyűt az Oscar-gála vörös szőnyegén), és a legnagyobb musicalsztárokat meghazudtoló módon énekelte el a jól ismert dalt. 

Még azok is leborultak előtte, akik eddig nem igazán kedvelték az énekesnőt.

“A Grammy előadása, az eljegyzése és ez után a produkció után, azt hiszem, ez Lady Gaga legjobb hónapja! És azt hiszem, mostantól elkezdtem őt szeretni”

Ti tudtátok, hogy Lady Gagának ilyen gyönyörű hangja van?

Oh, te jó ég! Nos, én vagyok az egyetlen, aki nem tudta, hogy Lady Gaga ilyen elképesztően tud énekelni?

Előadása csúcspontja pedig az a pillanat volt, amikor maga Julie Andrews a meghatottságtól könnybe lábadt szemekkel ölelte magához Stefani Germanottát.

“Kedves Lady Gaga! Köszönöm neked ezt a csodálatos megemlékezést. Igazán megmelengetted a szívemet!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top