Sztárok

Megszűnik a Maradj talpon!

A Blikk információi szerint egyik pillanatról a másikra megszűnik a köztévé népszerű műsora, a Maradj talpon! A stáb hétfőn értesült róla, hogy már nincs szükség a munkájukra.

“Hétfőn castingolták volna a következő játékosokat a Maradj talpon! című műsorhoz. Minden előzmény nélkül közölték, nem kell aznap dolgozni, mert megszűnik a Maradj talpon! Hallottam, hogy gazdasági okokkal magyarázták, de volt, aki nem titkolta, az Orbán-Simicska harc része az egész” – mondta el a lapnak egy neve elhallgatását kérő személy.

A HVG nemrég megírta, hogy több, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartózó Hung-Ister Zrt. által gyártott műsor is megszűnhet a köztévén. “Úgy tudom, hogy az MTVA-nál pihentetni szeretnék a műsort, hivatalos értesítést azonban nem kaptam a megszűnéséről. Jelenleg nincs határozott idejű szerződésünk az MTVA-val, de ez bármikor megváltozhat, hiszen nem ritka, hogy az adott műsor kezdete előtt 1-2 hónappal szólnak. Most A Dal az egyetlen műsor, amit csinálunk. Hozzánk tartozik a Magyarország, szeretlek! is, ezzel kapcsolatban sem tudok azonban bővebbet mondani, ugyanis március közepéig ki kell derülnie, mi lesz a formátum sorsa”  mondta el a Blikknek a cég igazgatója, Horváth Csaba.

A lap megkereste az MTVA sajtóosztályát is, ahol a következő választ kapták: “Az MTVA a Maradj talpon! című műsort szüneteltetni fogja, tekintettel arra, hogy a közmédia műsorstruktúrája a jövőben változni fog, és a vetélkedő már kevesebb érdeklődőt vonz játékosként. Még nem tudni, valaha újraindul-e a műsor.”

És mi lesz Gundel Takács Gábor sorsa? “Gundel Takács Gábor az MTVA egyik legnépszerűbb műsorvezetője, az MTVA számtalan feladattal kívánja ellátni”  áll a közleményben. “Számomra nagyon kedves műfaj a vetélkedő, és remélem, a jövőben is lesz alkalmam még ilyet vezetni. Addig további feladataimra koncentrálok. A sportműsorok is közel állnak hozzám, a bécsi Eurovíziós Dalfesztivált is én közvetítem majd, illetve lesz majd újra Játék határok nélkül” – mondta a műsorvezető.

Megszűnik a Maradj talpon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top