Sztárok

VV7: Laci és Robin kiborultak, percekig zokogtak

Nem múlt el nyomtalanul a "történelmi" Laci-Edina párbaj. A lány kiesésesétől nemcsak Laci omlott össze, hanem Robin is, aki amerikai filmbe illő jelenetet produkálva, a párbaj után jött rá, mennyire sokat jelentett neki Edina.

Még jó néhány könnyekben gazdag napra számíthatunk a VV7-ben, hiszen Laci a vártnál jobban kiborult Edina kiesése miatt, ám nem ő az egyetlen, akit megviselt a vasárnapi párbaj. Laci villába való visszatérése után Robinnak óriási felismerésben volt része, amitől könnyekben tört ki. Robin, a lakli “láthatatlan” a riportszobában döbbent rá, hogy az ő keze is benne volt abban, hogy Edinának végül távoznia kellett a VV7-ből, a mardosó lelkiismeret-furdalás pedig könnyeket csalt a szemébe. “Bár eltávolodtunk egymástól, most rájöttem, ő volt az egyetlen, akitől jobban éreztem magam a bőrömben” – hüppögte a kamerába, majd az Edinát ábrázoló bábutól is zokogva bocsánatot kért.

Laci is a maga módján gyászolt, mikor ismét a villa falai között volt a párbajt követően. Záporoztak a könnyei, és eközben ilyeneket mondott: “már most hiányzik!” “Szét tudnék verni valamit” – de a legjobb mégis az volt, mikor Robint szólította meg: “kérlek, hadd csináljak neked egy kávét holnap reggel! Valakinek muszáj csinálnom egy kávét” – sírta el kívánságát, majd ő is látogatást tett Edina bábunál, és megígérte, hogy kettejükért megtesz mindent.

Persze Fanninak is stílusosan sikerült elemeznie a helyzetet. Annak ellenére, hogy néhányszor hangot adott annak, mennyire sajnálja az összetört szívű Lacit, mikor kettesben volt Dennissel azért kibukott belőle az igazi Fanniság: “figyeld meg, hogy a következő ő lesz. Együtt fogunk kimenni, és tudom, ki fog kiesni” – jósolta meg a jövőt a VV7 egykori szűzpöcke.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top